Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olof Palme-díj 2003

Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőrzési bizottságának volt elnöke kapta meg az Olof Palme-díjat.


Dátum: 2003-12-29 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:57.595380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A díjkiosztó bizottság hétfői indoklása szerint Blix rendkívüli külső nyomás alatt is bebizonyította függetlenségét és az atomfegyverek terjesztésével szembeni kiállását. A testület külön méltatta Blix munkásságát a nemzetközi törvényesség, a béke és az ENSZ érdekében. A díj 50 ezer dollárral jár. Hans Blix korábban Svédország külügyminisztere volt, majd 1981 és 1997 között a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója volt. Ő vezette azt a bizottságot, amelynek feladata volt az iraki tömegpusztító fegyverek felderítése a közép-keleti országban. A hivatalos díjkiosztásra 2004. január 30-án, Palme születésnapján kerül sor. A néhai svéd miniszterelnököt 1986. február 28-án gyilkolták meg máig ismeretlen tettesek. A díjat korábban Václav Havel volt cseh államfő és az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet kapta meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek