Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szaddám milliói

Szaddám Huszein volt iraki diktátor elismerte, hogy hatalmának megdöntése előtt dollármilliárdokat helyezett el külföldi bankszámlákon, s megnevezte a pénz kimenekítésével megbízott személyeket is.


Dátum: 2003-12-30 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:20:59.404858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt elnök által fogva tartóinak szolgáltatott értékes információkról az iraki kormányzótanács egyik tagja számolt be. Ijád al-Alavi nyilatkozata az as-Sark al-Auszat, valamint az al-Haját című, londoni központú arab nyelvű lapok hétfői számában jelent meg. Ijád al-Alavi elmondta: Szaddám Huszein összesen mintegy 40 milliárd dollárt helyezett el Svájcban, Németországban, Japánban és több más országban. A politikus a múlt héten Libanonban tett magánlátogatásakor nyilatkozott újságíróknak Bejrútban. Mint mondta, a hatalmától megfosztott elnök információkkal szolgált arról is, hol találhatók a koalíciós erők elleni támadásokat végrehajtó felkelők fegyver- és lőszerraktárai. Ijád al-Alavi hozzátette: "A vizsgálódások középpontjában most az áll, hogy (a volt diktátort) milyen kapcsolatok fűzik terrorista szervezetekhez, és mi lett a sorsa az Irakon kívüli elemek számára kifizetett pénznek."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek