Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kucsma harmadszor

Az ukrán alkotmánybíróság kedden úgy foglalt állást, hogy Leonyid Kucsma államfő mégis indulhat a jövő évi elnökválasztáson - immár harmadszor.


Dátum: 2003-12-30 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:01.763528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az indoklás szerint ugyanis első mandátumát a most érvényes alkotmány elfogadása előtt kezdte meg, ezért az előző alaptörvény vonatkozó előírását nem kell figyelembe venni. Kucsmát 1994-ben választották Ukrajna elnökévé. Az 1996-ban elfogadott alkotmány szerint egy személy csak kétszer lehet az ötéves államfői mandátum birtokosa. A jelenlegi alaptörvény értelmében tehát Kucsma mandátuma jövőre lejár, így nem indulhat(na) többé e közjogi posztért, ahogyan azt a politikus korábban nyilvános közléseiben el is ismerte. Az alkotmánybíróság keddi döntése azonban fordulatot hozott: az indoklás szerint ugyanis az elnöki mandátumkezdést az alkotmány szabályozza, így csak a jelenleg érvényes alaptörvény hatályba lépésétől kell számítani a ciklusokat. Vagyis: Kucsma a jelenlegi alkotmányos rend "időszámítása" szerint csak első mandátumát tölti, a 2004 októberi megmérettetésen tehát törvényesen részt vehet. Leonyid Kucsma szóvivője kedden röviden reagált a hírre: a jelenleg a németországi Baden-Badenben pihenő elnök álláspontja "még" nem változott a kérdésben. December 24-én a parlamenti ellenzék hangos, tettlegességig fajuló tiltakozása ellenére az ukrán törvényhozás első olvasatban megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy az ország elnökét ne a szavazópolgárok válasszák meg, hanem a parlament. A hatályba lépéshez azonban egy második, kétharmados többségű jóváhagyásra is szükség van. Az legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint Leonyid Kucsma elnök népszerűségi mutatója 10 százalék alatt van. Az ellenzék már régóta korrupcióval és azzal vádolja az államfőt, hogy szerepe volt egy ellenzéki újságíró meggyilkolásában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek