Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Takarít a bukott pénzügyminiszter

Nem az ellenzék, hanem a választók várnak érdemi indoklást László Csabától, azon döntésére, hogy szabadságáról behívva, azonnali hatállyal menesztette a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatóját, és általános helyettesét - hangzott el Rogán Antal keddi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-12-30 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:02.959070, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A mai lapok megerősítették azt az információt, hogy a pénzügyminiszter menesztette Molnár Zoltánt és helyettesét a KVI éléről. A két vezető tisztviselőt még az előző ciklusban pályázati úton nevezték ki hat évre az intézmény élére, mandátumuk jövőre mindenképpen lejárt volna, ezért is érthetetlen László Csaba döntése - mondta Rogán Antal. A politikus emlékeztetett, hogy a kormány 2002-ben is hozott sunyi intézkedéseket a két ünnep között. Akkor a brókercégek pénzének szabad külföldre áramlását engedélyezte, így most sem meglepő, hogy folytatódik a politikai tisztogatás. Hozzátette: érthetetlen, hogy kinek állhatott útjában a két vezető, amikor az elmúlt időszakok vizsgálatai a KVI-nél mindent rendben találtak.

- A legnagyobb állami vagyont kezelő intézmény vezetőinek menesztését a miniszter azzal indokolta, hogy, hogy a kormány dinamikus változásokat tervez a KVI-nél 2004-ben. Ez már csak azért is ellentmondásos, mert a megnevezett utód, nem más, mint a PM korábbi közigazgatási államtitkára, akitől László korábban azért vált meg, mert személyét nem találta elég lendületesnek a minisztérium irányításában. Kétségtelen, hogy László Csaba munkássága megbukott, hiszen a költségvetési vita menete, a költségvetés beterjesztése utáni azonnali módosítások, és a forint soha nem látott leértékelődése is ugyanúgy ellent mondó, mind a legfrissebb politikai tisztogatás híre. Az intézkedésre nem elsősorban az ellenzék, hanem Magyarország polgárai várnak magyarázatot - mondta Rogán Antal.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek