Kétezer embert mentettek ki a romok alól Bám városában
Mintegy negyvenezerre becsülte Mohammed Hatami iráni elnök kedden a Bám városát sújtó múlt heti földrengés halálos áldozatainak számát. Hatami a délkelet-iráni Kermán tartomány azonos nevű székhelyén tartott sajtóértekezletén elmondta: a földmozgás a 240 ezres lakosságú térségben mintegy 120 ezer embert érintett, s ez utóbbiak mintegy harmada odaveszett.
Dátum: 2003-12-30 16:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:03.270508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A földrengés azonban "bizonyosan nem követelt 50 ezer" halálos áldozatot - mondta az iráni államfő újabb, pontosított jelentések szerint. Előzőleg egy neve elhallgatását kérő magas rangú tartományi tisztségviselő kijelentette, hogy az 50 ezret is elérheti a földrengésben odaveszettek száma. A Kermán tartományban található Bám nagy része elpusztult a múlt pénteki földrengésben. Eddig 28 ezer holttestet emeltek ki a romok alól és temettek el a délkeleti városban. A mentőalakulatok összesen mintegy kétezer túlélőt találtak az omladék alatt - jelentette az iráni állami rádió.
MTI - fidesz.hu