Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz demokrácia központjának közleménye

A demokrácia vonalra a szavazás megkezdésétől délután 16 óráig több mint 500 bejelentés érkezett - áll a Fidesz által létrehozott demokrácia központ vasárnapi közleményében.


Dátum: 2002-04-21 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:43.483202, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tájékoztatás szerint a bejelentések csaknem fele tartalmazott érdemi információt. A bejelentések egynegyede kampánycsendsértésről szólt, egyharmaduk a szavazólapokkal, pecsételéssel kapcsolatos problémákat jelzett.

A demokrácia központ számításai szerint a betelefonálók mintegy 10 százaléka azt tette szóvá, hogy az urna nem volt megfelelően hitelesítve. A közlemény szerint ugyancsak 10 százalékuk tett bejelentést szavazatvásárlásról, illetve a választók szervezett helyszínre szállításáról.

- A bejelentők közül minden tizedik vállalja, hogy a demokrácia vonal munkatársának tájékoztatása alapján, vagy már ezt megelőzőleg, önállóan jegyzőkönyvet vesz, vetet fel a tapasztalt eseményről - olvasható a közleményben.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt a választások tisztasága érdekében hozta létre a demokrácia vonalat, ahol dokumentálják a választási visszaélésekkel kapcsolatos bejelentéseket, jogsegély-szolgálatot biztosítanak, valamint tájékoztatást nyújtanak a voksolásokkal kapcsolatos kérdésekről.

A demokrácia központ működtetésében az önkéntes joghallgatókon, jogászokon és ügyvédeken kívül részt vesznek a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Keresztény Értelmiségiek Országos Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Nemzeti Egységmozgalom, a Professzorok Batthyány Köre és a Fidelitas aktivistái is.

Kapcsolódó elemek