Több mint harmincezren nézték meg Monet-t
Több mint harmincegy ezer érdeklődő tekintette meg a közel egy hónapja megnyílt Monet és barátai című kiállítást Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban - tájékoztatott Benedek Istvánné, az intézmény gazdasági igazgatója kedden.
Dátum: 2003-12-30 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:03.552170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyarországi francia kulturális évad, a FranciArt rendezvénysorozata záró programját képező kiállításra 33 európai és amerikai gyűjteményből érkeztek a felbecsülhetetlen értékű képzőművészeti művek. Az impresszionizmus élvonalába tartozó alkotók munkáinak sorában festményeket, grafikákat és szobrokat láthatott a közönség. A házigazda Szépművészeti Múzeum három Monet-festménnyel, valamint a rajz- és grafikai gyűjteményének legszebbjei közé tartozó negyven lappal gazdagította a bemutatót. A magyar muzeológia egyik legnagyobb szabású eseménye 24,5 milliárd forintos állami kezességvállalás mellett jött létre, hiszen a nemzetközi válogatásban olyan mesterek művei tekinthetők meg, mint Manet, Renoir, Pissarro, Sisley vagy Rodin. A budapesti Francia Intézet és a dijoni Szépművészeti Múzeum közreműködésével megvalósult nemzetközi kiállítás 2004. március 15-ig látható a városligeti múzeumban.
MTI - fidesz.hu