Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoon a brit csapatok iraki tartózkodásáról

Egy év múlva is lesznek brit csapatok Irakban, szerepük azonban megváltozik, és megszállókból az iraki átmeneti kormányzat támogatóivá válnak - mondta Geoff Hoon brit védelmi miniszter csütörtökön.


Dátum: 2004-01-02 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18656
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:09.884384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BBC brit rádiónak nyilatkozva Hoon úgy fogalmazott, hogy nem kíván becslésekbe bocsátkozni az Irakban maradó brit katonák létszámáról, de szerepüket mindenképpen át kell értékelni, s vizsgálni kell a brit katonai jelenlét csökkentésének lehetőségét is.

A brit védelmi miniszter optimistán nyilatkozott arról, hogy a tervezett határidőre, idén júniusban, át lehet majd adni a hatalmat az iraki átmeneti kormánynak az országban. Mint mondta, biztos abban, hogy a tervezett határidő tartható lesz, s a már tapasztalt haladás rendre folytatódni fog.

Úgy vélte, az iraki háború rövid távon járhat ugyan negatív hatással, nevezetesen azzal, hogy egyes terrorista szervezetek "elszigetelt elemeket küldhetnek" Irakba a szövetséges haderő elleni támadásokra, de hosszú távon más a helyzet: Irak már ma is biztonságosabb hely, mint egy évvel ezelőtt volt.

Nagy-Britannia 11 ezer katonát állomásoztat Irak déli részén; a harcokban mintegy húsz katonája vesztette életét. A brit katonák iraki szerepvállalása éles viták tárgya Nagy-Britanniában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek