A politikai tisztogatások egyetemesek - Amiért Chikánnak mennie kellett
A balliberális oldal tisztogató akciói az egyetemeket is elérték: a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem (BKÁE) egyetemi tanácsa leváltotta rektori tisztéről Chikán Attilát. Tette ezt annak ellenére, hogy 2000-től az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere általa elindított reformok révén egy év alatt egyenesbe hozta a kétszázmilliós adóssággal örökölt intézményt.
Dátum: 2004-01-03 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:17.915046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Titkos szavazással december 1-jén leváltotta a 36 tagú testület Chikán Attilát, s helyette négy évre Mészáros Tamást, a kormányváltás után az Állami Privatizációs Rt. élére kinevezett közgazdászt választotta rektorául. Chikánt az eredmény váratlanul érhette, mivel az által elindított reformok egyrészt megteremtették az intézmény - állami támogatás mellett történő - gazdálkodásának piaci alapjait.
A reformer szándékai azonban sokszor ütközhettek a tanári kar jó részének érdekeivel. Mint azt a Heti Válasz összefoglalójából megtudhattuk, Chikán rektorrá választását még támogatta az egyetemi tanács, mivel a polgári kormány leköszönő gazdasági miniszterétől esetleg nagyobb állami támogatások érkezését várták - hiába.
Ellenben azok az elképzelések, melyek szerint a jövőben nem költségvetési intézményként, hanem közhasznú társaságként működne az univerzitás, igencsak felborzolhatták a kedélyeket. Ezúton el lehetett volna távolítani azokat a tanárokat, akik az egyetemi autonómia jegyében eddig elmozdíthatatlanok voltak - javítva ezzel a versenyképesség esélyeit.
Bod Péter Ákos, a gazdaságpolitikai tanszék vezetője meg is fogalmazta, hogy "a tanári kar egy része túlságosan is kontinuus a korábbi időszakkal". Mészáros Tamás, az újonnan választott rektor karrierjét anno az egyetemi MSZMP-vezetés tagjaként kezdte a közgázon. Rektori programjában amellett, hogy nagyobb önállóságot ígért a karoknak, leszögezte, hogy csak négy évre vállalja az intézmény vezetését, s burkoltan utalt arra is, hogy kormányzati kapcsolataival esetlegesen segíteni tudja egyetemét.
Chikán Attila viszont rektori programjában kollégáit bírálva szóvá tette a vegyes színvonalú oktatást, a korszerűtlen tárgyakat és vizsgáztatást. Mindenek ellenére tény, hogy az általa alapított és máig vezetett Rajk László Szakkollégium nevelte ki a rendszerváltás első szakmai nemzedékét.
A Chikán Attila által a közgázon bevezetett gazdasági reformok eredményeként az egyetem mára olyan jól prosperáló felsőoktatási intézmény lett, amely működési költségeinek csak ötven százalékát kapja az államtól.
Forrás: Magyar Nemzet, 2004. január 3.
fidesz.hu