Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Tilos gyalázkodását a kormánypolitika is segítette

Mindazok, akik az elmúlt években szavaikkal vagy tetteikkel szították a keresztényellenes és egyházellenes hangulatot - lásd Horn Gyula emlékezetes kirohanását vagy az egyházi finanszírozás körüli hisztériakeltést - felelősek a Tilos Rádióban elhangzottakért - mutat rá az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleményében pénteken.


Dátum: 2004-01-03 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:18.490848, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség közleménye

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Elnöksége aggasztónak tartja, hogy az új évbe lépvén okkal tarthatunk attól, hogy az utóbbi években fokozatosan teret nyert keresztényellenes és egyházellenes hangulatkeltés - melynek csúcspontja a Tilos Rádió ügye - tovább fokozódik.

Minden közszereplőnek fokozott felelőssége van a tekintetben, hogy mit mond, mit hogyan értékel, hiszen az ő szavára az egész közvélemény figyel. A vezető közszereplők, politikusok, pártok stílusa és hangneme - akarva, akaratlanul - aprópénzre váltódik és befolyásolja a mindennapok hangulatát, hozzáállását egyes kérdésekhez.

Az utóbbi két évben feltűnően sűrűek voltak egyes baloldali politikusok, illetve a baloldali kormányzat olyan lépései, melyek táplálhatták és erősíthették a társadalomban a keresztényellenes és egyházellenes hangulatot. Emlékezhetünk Horn Gyula volt miniszterelnök kirohanására a választások előtt, miszerint a gyóntató atyák a gyónás ideje alatt agitáltak a jobboldal mellett. Ezt utána szocialista politikustársai is megerősítették. Ennek nyomán indult el a Szocialista Egyetemistások és Főiskolások Szövetsége (SZESZ) minden templomba, hogy "rajtakapják" a miséken politizáló papokat - bár végül a zsebre dugott kézzel a miséket végigrágózó fiatalok nem találtak semmit.

Szintén bátoríthatta a keresztényellenes és egyházellenes nézeteket a vallási műsorok önkényes időpont-áthelyezése a köztelevízióban, az egyház-finanszírozás ("1 százalékok") kérdésének folyamatos és rosszindulatú lebegtetése, a hitoktatók kifelejtése a tanári béremelésből, az egyházi ingatlanok még mindig akadozó visszaszolgáltatása, az egyházi műemlékek felújítására szánt keret csökkentése, a szociális törvény módosítása és az egyházi intézményalapítási jog megkurtítása. A példák még hosszan lennének sorolhatók.

Mindezek a lépések tehát alkalmasak voltak arra, hogy feloldják a jó ízlés gátlásait azokban, akiknek fenntartásai vannak a kereszténységgel, vagy az egyházakkal kapcsolatban. Úgy érezhették, hogy ha vezető politikusok és a kormányzat nem tiszteli a kereszténységet és az egyházakat, úgy ez már nekik sem kötelező.

Ezért véli úgy az IKSZ, hogy mindazok, akik az elmúlt években szavaikkal vagy tetteikkel - akár csak csekély mértékben is - szították a keresztényellenes és egyházellenes hangulatot, felelősek a Tilos Rádióban elhangzottakért, mert aktív részesei voltak annak a közéleti bomlasztó folyamatnak, aminek csak következménye a szentestén elhangzott botrányos mondat.

Budapest, 2004. január 3.

IKSZ Elnökség

(OS)

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek