Tűzpárbaj a Gázai övezetben
Három palesztin vesztette életét hétfő hajnalban a Gázai övezetben izraeli katonákkal vívott tűzpárbajban.
Dátum: 2002-04-22 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:45.284630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gázai övezet északi részén található Dugit telep közelében egy 20 év körüli palesztin vesztette életét, míg a Gáza városától délre fekvő al-Bureidzs menekülttábor közelében két palesztin rendőr esett áldozatul az izraeli fegyvereknek.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a 20 év körüli fiatalembert akkor lőtték le a katonák, amikor éppen be akart hatolni a zsidó telepre.
A francia hírügynökség jelentése szerint a Betlehem melletti Deisé menekülttáborban, a Hebrontól délre fekvő Jattában és a Jeruzsálemtől északra található Hizmeh városában az izraeli hadsereg összesen tizennyolc palesztint tartóztatott le. Az őrizetbe vett személyeket terrorakciókban való részvétellel gyanúsítják az izraeli hatóságok.