Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkezett a Marsra a Spirit

Épségben leszállt közép-európai idő szerint hat után néhány perccel a Marsra a Spirit amerikai önjáró laboratóriumot szállító űrszonda. A kaliforniai Pasadenában lévő irányítóközpontban előbb csak azt közölték, hogy az űreszköz biztosan talajt fogott, majd néhány perccel később maga a szonda is jelezte: sikeresen Marsot ért, és az önjáró rover bevethető állapotban vészelte át a manővert.


Dátum: 2004-01-04 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:19.644142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leszállási folyamat követésére bevetették a vörös bolygó körül keringő amerikai Mars Global Surveyor marsi műholdat és a kaliforniai Stanford Egyetem óriás rádióteleszkópját is. Maga a leszállás művelet hat percig tartott azt követően, hogy a szonda 130 kilométeres magasságban óránkénti 19.200 kilométeres sebességgel belépett a Mars légkörébe. Két perccel a talajt érés előtt kinyitotta fékezőernyőjét, majd 20 másodperccel később ledobta magáról a már feleslegessé vált hővédőpajzsát, amely túlhevüléstől védte meg a légkörbe történt belépés után. Hat másodperccel felszínre érés előtt felfúvódtak a szonda légzsákjai, begyújtotta a helyzetének stabilizálásra szolgáló rakétákat, majd 15 méteres magasságban csupán már csak a puha talajfogást szolgáló légzsákok maradtak rajta, és innentől kezdve szabadesésben tette meg útja utolsó szakaszát. Miután a felszínre ért még körülbelül egy kilométer hosszan pattogott, majd megállapodott a Gusev-kráterben kijelölt leszállókörzetének a területén. Ezzel hat és fél év elteltével ismét ember alkotta szerkezet érkezett meg épségben a Marsra: 1997. július 4-én a Pathfinder amerikai szonda a mostanihoz hasonló módszerrel hajtott végre leszállást az égitest felszínén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek