Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Képek a Marsról

Elküldte az első figyelemre méltó képeket vasárnap a Mars felszínéről a Spirit amerikai önjáró laboratóriumot szállító űrszonda, amely néhány órával korábban szállt le a vörös bolygóra.


Dátum: 2004-01-04 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18691
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:20.213102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fekete-fehér képeket, amelyeken az űrszonda egy része, a marsi horizont és a leszállókörzetnek kijelölt hatalmas Guszev-kráter egyes részletei láthatók, óriási üdvrivalgás fogadta az amerikai űrkutatási hivatal pasadenai irányítóközpontjában. Rövid sajtóértekezletén Sean O,Keefe, az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA vezetője diadalmasan jelentette be: "Ez egy óriási éjszaka a NASA számára - visszatértünk!" - azaz megkezdődött az eddigi legnagyobb jelentőségű, három hónaposra tervezett Mars-kutató program. Mint az illetékesek közölték, a leszállás utáni első órákban sikeresen kinyílt a Spirit valamennyi napeleme, amelyek segítségével várhatóan 9 nap alatt feltöltik árammal az űrlaboratórium berendezéseit. Még a nap folyamán megkezdik a szonda panorámakamerájának üzembe helyezését, amely hamarosan a Spirit környezetét 360 fokban ábrázoló színes felvételeket küld az irányítóközpontba. A szakemberek ezek alapján határozzák meg a kutatás pontos irányait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek