Teljes elbizonytalanodásban az SZDSZ a saját és az ország jövőjét illetően
Elindította uniós kampányát az SZDSZ, melynek szlogenje: "Eljön-e a te országod?" Amellett, hogy ez már magában is baljós vonásokat sejtet 2004-re, s a párt teljes elbizonytalanodására utal mind maga, mind pedig az ország tekintetében még csak saját ötletnek sem tűnik, hiszen a rendszerváltó MDF 1990-ben a "Jöjjön el a te országod" szlogennel hajtott végre sikeres kampányt. Elképzelhető az is, hogy az "Eljön-e a te országod?" az SZDSZ kreatív segítőjének újabb ötlete; de nem tűnik a legjobbnak, mivel a keresztények legszentebb imájának egy sorát írja át, s ez ugyanolyan sértő lehet, mint a Tilos Rádió karácsonyi műsorában elhangzottak.
Dátum: 2004-01-04 18:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18693
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:20.799106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A liberális értékválasztás programja címmel indította útjára európai parlamenti választási kampányát az SZDSZ vasárnap Budapesten, a Nyugati téren. Demszky Gábor és Fodor Gábor közösen leplezte le a párt plakátját, amelyen az a kérdés szerepelt: "Eljön-e a te országod?" Demszky Gábor elmondta: 22 hét van még hátra az uniós csatlakozásig, és úgy gondolták, hogy a kampányidőszakban érdemes újra feltenni a demokrácia természetével és működésével kapcsolatos alapvető kérdéseket. Az SZDSZ általános kérdésekkel kezdi a kampányt, majd következnek például az adórendszerre, a centralizált vagy decentralizált politikai rendszerre és az egészségügy működési elvére vonatkozó kérdések. Az uniós csatlakozásig minden hétre jut egy "alapvető demokrácia-kérdés", amit tárgyalni kívánnak.
fidesz.hu