Argentína pénz nélkül maradt
A súlyos adóssággal és fizetési gondokkal küszködő Argentína az üres szavakon túl ezúttal sem kapott konkrét pénzígéretet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank Washingtonban tartott hét végi tavaszi ülésszakán.
Dátum: 2002-04-22 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:45.586159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ugyanez történt tavaly novemberben, de most Argentína - ahol azóta új kormány lépett hivatalba - többet remélt. A megbeszélések hangneme a kiszivárgott értesülések szerint a korábbinál barátságosabb volt ugyan, de az IMF ezúttal sem hallott olyan meggyőző, konkrét ígéreteket az argentinoktól, amelyek alapján megnyithatta volna a bukszáját. A Valutaalap egyik illetékese azt mondta, hogy az Argentínától várt reformoknak május közepére meg kellene valósulniuk - ha ez megtörténik, akkor az figyelemre méltó és méltányolandó teljesítmény lenne.
Az IMF és a Világbank közös politikaalakító testülete - a fejlesztési bizottság - a mostani washingtoni tanácskozáson kiemelt fontosságú kérdésként kezelte a szegény országok oktatásügyének fejlesztését, mert megítélése szerint ez lehet a kulcsa a nyomor globális enyhítésének. A fejlesztési bizottság emellett azt is szorgalmazta, hogy a tehetősebb országok jobban nyissák meg saját piacaikat a fejlődő országok termékei - elsősorban az élelmiszerek és a textiláruk - előtt. A bizottság külön felhívta a figyelmet arra, hogy nem elég a vámok csökkentése, hanem egyéb külkereskedelmi akadályokat is le kell bontani, így például a külkereskedelmi árakat torzító hazai támogatások rendszerét.
A Valutaalap és a Világbank fontosnak tartja a legszegényebb országok adósságterheinek enyhítését, valamint a pénzmosás elleni küzdelem erősítését is - ez utóbbit jórészt nem csupán a köztörvényes bűnözőkkel szembeni fellépés jegyében, hanem annak érdekében is, hogy elzárják a terrorizmus finanszírozásának csapjait.