Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blair a terrorfenyegetésről

Vasárnap is többórás késéssel, délután helyett csak este szállhatott fel a British Airways hírhedtté vált 223-as washingtoni járata Londonból, mert az amerikai hatóságok megint többször megismételt biztonsági ellenőrzésnek vetették alá az utaslistát.


Dátum: 2004-01-05 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:22.291025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A BA 223-ast, amely mindennap délután 15:05 órakor indul menetrend szerint a londoni Heathrow repülőtérről az amerikai fővárosba, részletesen nem ismertetett terrorveszély miatt csütörtökön és pénteken is törölték.

Ugyanezt a washingtoni járatot már szerdán is az amerikai légierő F-16-os vadászgépei kísérték a leszállás előtti utolsó órában. A Boeing 747-est ezután órákra félreállították a washingtoni repülőtéren, és a 247 utast kis csoportokban engedték csak távozni, többük kihallgatása után.

Szombaton ugyan elindult a járat, de három és fél órás késéssel; a vasárnapi 223-as négy órával a menetrendi időpont után szállhatott csak fel.

A legnagyobb brit légitársaság szóvivője a vasárnapi késés okáról azt mondta, hogy az amerikaiak "egyre új és újabb információkat kértek be" a járatról, vagyis ugyanaz történt, mint előző nap.

Vasárnap estig nem volt hivatalos és részletes magyarázat arra, hogy miért pont ezt a járatot érintették sorozatos törlések és biztonsági okokkal indokolt, többórás késések. A brit sajtóban közölt találgatások között szerepelt az a változat, hogy a járatra egy olyan, terroristagyanúsként nyilvántartott személy próbált meg csütörtökön és pénteken felszállni, akiről az amerikai biztonsági szervek azt gyanították, hogy a brit gépet hatalmába akarta keríteni, és neki akarta vezetni valamely washingtoni célpontnak.

Felmerült az is, hogy a járatszám egyezik a Biztonsági Tanács egyik határozatáéval, amely a megszállt területeken élő palesztinok szenvedéseit ítélte el, és a terroristák e jelképes egyezés miatt szemelték volna ki ezt a gépet.

Biztonsági aggályok miatt egyébként összesen tíz, külföldről amerikai célállomásra érkező járatot töröltek az év végi ünnepek környékén; ezek között volt a két BA 223-as mellett hat francia és két mexikói gép.

A géptörlésekről nyilatkozott röviden Tony Blair brit miniszterelnök vasárnap, az őt iraki látogatásáról hazafelé szállító repülőgép fedélzetén. Kijelentette, hogy a terrorfenyegetés jelenleg reális, és nagyon ébernek kell lenni azzal szemben. Az emberek bíznak a hatóságokban és a légitársaságokban, utóbbiaknak pedig mindent meg kell tenniük a kockázat csökkentése érdekében - tette hozzá a kormányfő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek