Szaakasvili lehet Grúzia új elnöke
Grúziában az előzetes adatok szerint Mihail Szaakasvili nyerte az elnökválasztást. A hivatalos eredményre ugyan még várni kell, a 36 éves politikus azonban már most kijelentette, hogy Oroszország és az Egyesült Államok segítségét is kérni fogja az abház kérdés rendezéséhez.
Dátum: 2004-01-05 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18703
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:23.742626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Moszkvában érdeklődéssel követték a grúziai elnökválasztási kampány menetét, és arra számítanak, hogy a Kaukázusi Köztársaságban stabilizálódik a belpolitikai helyzet, és ennek nyomán javul a két ország viszonya.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője mindazonáltal hangsúlyozta: véleményt mondani csak azután lehet majd, hogy ismeretessé válnak a hivatalos eredmények, és közzé teszik beszámolóikat a nemzetközi megfigyelők, akik között ott vannak Oroszország képviselői is. Alekszandr Jakovenko hangsúlyozta: Oroszország abban érdekelt, hogy Grúzia szilárd, demokratikus államként baráti kapcsolatokat ápoljon szomszédaival, és tartsa tiszteletben a soknemzetiségű ország valamennyi népének érdekeit.
Moszkvában elégedetten fogadták, hogy az elnökválasztások valószínű győztese, Mihail Szaakasvili legutóbbi nyilatkozataiban is hitet tett a kapcsolatok fejlesztése mellett. A 36 éves politikus az exit-poll adatok, vagyis a szavazófülkéből távozók nyilatkozatai alapján a voksok csaknem 86 százalékát megszerezte - jelentette az Itar-Taszsz hírügynökség tbiliszi tudósítója. Dzsaparidze grúz külügyminiszter a tudósítónak elmondta: Szaakasvili első útjainak egyike Moszkvába vezet majd, Grúzia mindent elkövet, hogy erősítse a két ország kapcsolatait - tette hozzá a miniszter.
Szaakasvili első nyilatkozatinak egyikében hangsúlyozta: számít az ENSZ és Oroszország segítségére az abház válság rendezésében. Az új grúz vezetés széles körű autonómiát kész adni Abháziának, de abba nem egyezik bele, hogy a terület elváljon Grúziától - mondta. Az abházok nem vettek részt a grúziai elnökválasztásokon.
A grúz államfői posztért hatan indulnak. Ha senki sem szerez abszolút többséget, akkor két hét múlva második fordulót tartanak.
Forrás: MR online
fidesz.hu