Jospin elismerte vereségét
Lionel Jospin távozó szocialista miniszterelnök, a vasárnapi első elnökválasztási forduló nagy vesztese vasárnap este elismerte vereségét és bejelentette, hogy a második forduló után visszavonul a politikai élettől.
Dátum: 2002-04-22 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:45.882892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A történelmi kudarcot szenvedett szocialista politikus leszögezte, hogy teljes mértékben vállalja a bukás felelősségét. Felszólította pártja híveit és a baloldal egészét, hogy mostantól mozgósítsák erőiket a júniusi parlamenti választásokra, készüljenek fel "a jövő újjáépítésére".
Az első elemzések megállapítják, hogy a francia baloldal 1969 óta nem szenvedett el ilyen megsemmisítő vereséget, korábban egyetlen elnökválasztás nem volt baloldali jelölt nélkül.
Jospin, aki a baloldali "pluralista többség" vezetője, rendkívül alacsony, 16-16,5 százalékos eredménnyel szorult a harmadik helyre. A politikai pályájának minden jel szerint véget vető választói ítélet azonban az általa vezetett egész tábort sújtja. Például Jospin kommunista szövetségese, Robert Hue a bűvös 5 százalékos szint alá került, a szavazók 3,5 százaléka voksolt rá, ami azt is jelenti, hogy a kommunisták nem kapják vissza a kampányra fordított költségeiket. Öt százalék fölötti teljesítményt ért el viszont Noel Mamere, a zöldek, és Jean-Pierre Chevenement, az Állampolgári Mozgalom volt elnöke, aki a republikánus pólus élén mérette meg magát az idei elnökválasztási vetélkedőn.
A Jospint távozásra kényszerítő alacsony eredményhez nem elhanyagolható mértékben járult hozzá a kormányzati teljesítményt rosszul kommunikáló kampány, valamint az, hogy az idei, minden korábbinál népesebb létszámmal rajthoz álló elnökjelölti mezőnyben szétforgácsolódtak a szavazatok. Nem elhanyagolható a trockista kis pártok semmire nem kötelező szociális demagógiájának hatása sem.
A példátlan kudarc óhatatlanul stratégiája újragondolására kényszeríti a francia Szocialista Pártot.