Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2004: Sodródás után...

2004 a kormány számára a szavahihetőség és a bizalom visszaszerzésének éve lehet. A Fidesz azt reméli, hogy a 2003-ban elvesztegetett bizalom, a hiteltelenség után a kormány élni fog a kínálkozó lehetőséggel - jelentette ki Varga Mihály frakcióvezető-helyettes hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-01-05 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:21:25.849582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály, a Fidesz-frakció Gazdasági Kabinetjének vezetője hat pontban foglalta össze, hogy minek alapján "szerezheti vissza a kormány a szavahihetőségét" és az iránta való bizalmat. Ehhez kiszámíthatóságra van szükség a gazdaságpolitikában, őszinteségre a fiskális politikában, összhangra a monetáris politikában. Ezenkívül a Fidesz elvárja a nemzeti érdekek határozott képviseletét, a jogszabályok betartását, "a politikai leszámolások" mellőzését.

A 2003-as évet sodródás és koncepciótlanság jellemezte - mutatott rá a politikus, majd hozzátette: a gazdasági növekedés olyan mértékben lassult, hogy hatéves mélypontot ért el az elmúlt esztendőben.

Varga Mihály elmondta: fele annyi tőke érkezett az országba, mint 2002-ben, az infláció csökkenése beragadt, az államadósság újra növekedésnek indult, duzzadó deficitek jellemezték 2003-at mind az államháztartás, mind a folyófizetési-mérleg tekintetében. A kormányzati intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy lefékeződött a magyar gazdaság növekedése. Az előrejelzések szerint 2004-ben a GDP növekedés tekintetében Magyarország a Lengyelország, Csehország hármassal az utolsók között foglal helyett. A politikus szomorú ténynek nevezte, hogy a működő tőke segítségével már nem lehet finanszírozni a külső hiányt. Idén a régióból csak Romániában lesz nagyobb infláció, mint náluk hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

Vágyálmok, elvetélt ötletek, hiteltelenség

Hiteltelen költségvetési politika jellemezte a 2003-as évet: 4,4% növekedésre számolta ki a kormány a költségvetést, ami most 2,8%, azaz fényévek vannak a két adat között. Különböző trükköket használt a kormány a GDP adattal kapcsolatban is - emlékeztetett Varga Mihály.

Az elvetélt ötletek közül az ingatlanadót, a nyugdíjak megadóztatását, majd a múlt év júniusi álmegtakarítást, az 500 milliárdos adócsomagot említette a politikus. A tetemes adókivetések ígéretével úgy áll László Csaba, mint Dániel a vérzivatarban - fogalmazott a politikus.

Varga Mihály elmondta: az államháztartás hiányának mértéke számításaik szerint könnyen elérheti a 6% is.

A politikus kitért arra is, hogy 2004 az áremelés éve lesz. Varga Mihály rámutatott: a pénzromlás mértékének gyorsítását idézi elő a nem lakossági gázárak 40 százalékos emelése, a kedvezményes áfa-kulcsok növelése, a kedvezményes áfájú termékek és szolgáltatások körének szűkítése.

Hullámvasúton a forint

Rossz időben, rossz helyen kommunikálta a Mol-részvénykibocsátásokat a kormányzat, a pénzügyminiszter elkiabálta a későbbi eladást is, s ez tetemes károkat okozott a Mol-részvények árának alakulásában.

Varga Mihály elhibázottnak tartja a monetáris politikát: mint elmondta, a januári ostromot, mely a spekulánsok megjelenését jelezte "a spájzban", a júliusi sáveltolás követte, melynek következtében "hullámvasútra került a forint", ezt követte az év végi forintválság a karácsonyfa alatt. Ha a kormány másfél éven keresztül azt mondja, hogy egyensúlyozni akarja a forintot, akkor azt elhiszi a külföld - indokolta Varga a valutaválság egyik okát. A volt pénzügyminiszter felhívta a figyelmet az OTP veszteségeire is, mely összefügg a forintpiacon kialakult extrém helyzetekkel és a következetlen pénzügypolitikával. Kérdésekre válaszolva Varga kijelentette: "Már annak sem adtunk hitelt, hogy nem fognak változni a Medgyessy-kormány alatt a lakáshitel feltételei". Azt, hogy az OTP visszamenőleg megemelte a lakáshitelt érintő kezelési költséget, csak egy jele annak, hogy a kormány következetlen gazdaságpolitikája miatt számos, változó hitelfajta él majd ezzel a lehetőséggel - mutatott rá Varga Mihály.

Politikai hajtóvadászat és leszámolás

Politikai hajtóvadászat jellemezte az elmúlt évet. A leszámolás áldozata lett többek között: Vida Ildikó APEH-elnök, Arnold Mihály a VPOP vezetője, Kaderják Péter az Magyar Energia Hivatal vezetője, Mellár Tamás a KSH elnöke, Molnár Tamás a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója , Frischmann Gábor a Hírközlési Felügyelettől - emlékeztetett a poltikus.

2004: Sodródás után..., Hogyan tovább a gazdaságpolitikában?, 2004. január 5.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek