Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fehér Ház megújította a szankciókat Líbiával szemben

Az amerikai kormány hétfőn meghosszabbította a Líbia ellen még 1986-ban elrendelt szankciókat. A Fehér Ház közleménye szerint a Líbiával kapcsolatos válság a pozitív fejlemények ellenére még nem oldódott meg teljesen, ezért az elnök szükségesnek tartja a szankciók fenntartását.


Dátum: 2004-01-06 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18721
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:29.315590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


George Bush amerikai elnök a kongresszus tagjaihoz írt levelében ugyanakkor megígérte, hogy amennyiben Líbia érzékelhető lépéseket tesz a vele kapcsolatos aggodalmak eloszlatása érdekében, úgy az Egyesült Államok a kölcsönösség alapján érzékelhető módon el fogja ismerni a Líbia által elért haladást.

Az elnök méltatta Líbiának azt az elhatározását, hogy lemond a tömegpusztító fegyverek előállításáról, maradéktalanul felszámolja erre irányuló programjait, és lehetővé teszi létesítményeinek nemzetközi ellenőrzését. Bush elnök hangsúlyozta, hogy a nyilatkozatot tetteknek kell követnie, ugyanakkor Líbia számíthat a kapcsolatok javulására az Egyesült Államokkal, ha teljesíti vállalását.

Líbia - amerikai és brit szakértőkkel hónapokon át folytatott titkos alkudozások után - december 19-én bejelentette, hogy lemond fegyverprogramjairól, és aláírja az atomsorompó-szerződésnek az előre be nem jelentett helyszíni ellenőrzést is lehetővé tevő kiegészítő jegyzőkönyvét.

Líbia korábban vállalta a felelősséget a PanAm amerikai légitársaság utasszállító gépe ellen 1988 decemberében a skóciai Lockerbie fölött elkövetett terrorcselekményért, amelynek következtében 270 ember vesztette életét. Az észak-afrikai arab ország kormánya tavaly augusztusban az áldozatok hozzátartozóval megállapodást kötött arról, hogy 2,7 milliárd dollárt fizet nekik.

Az ENSZ ezután szeptemberben feloldotta Líbia-ellenes szankcióit, az Egyesült Államok büntetőintézkedései azonban életben maradtak.

A tavaly augusztusi megállapodás szerint az áldozatonként 10 millió dollárban megállapított jóvátételből Líbia 4-4 milliót fizet ki az ENSZ-szankciók eltörlése után, további 4 milliót akkor, ha az Egyesült Államok is feloldja a szankciókat, a hátralévő 2 milliót pedig akkor, ha Washington leveszi Líbiát a terrorizmust támogató országok listájáról. Az egyezmény szerint mindennek 8 hónapon belül kell megtörténnie attól számítva, hogy Tripoli augusztus 22-én a teljes összeget letétbe helyezte. Az első részletet Tripoli már kifizette.

Sukri Ghanim líbiai miniszterelnök január elején az egyik amerikai napilapnak nyilatkozva figyelmeztette Washingtont, hogy ha legkésőbb május 12-ig nem oldja fel a szankciókat, Líbia nem fizeti ki a jóvátétel hátralevő részét. A határidő az augusztusi jóvátételi egyezség szerint tulajdonképpen április 22. Tripoli tavaly szeptemberben a megállapodás alapján 4-4 millió dollárt már kifizetett az áldozatok családtagjainak.

Az amerikai kormánynak mindig is az volt az álláspontja, hogy nem tartja magára nézve kötelezőnek a jóvátételi egyezményt, és a szankciókat akkor oldja fel, amikor azt jónak látja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek