Ismét kudarcot vallott Keller feljelentésügyi gépezete
Írásban válaszolt a napokban a Legfőbb Ügyészség Keller László MSZP-s honatya korábbi kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy miért akadályozza a vádhatóság Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének gyanúsítotti kihallgatását. Ismert: a politikus feljelentése nyomán július 7-én indult nyomozás ismeretlen tettes ellen a felügyeletnél történt hűtlen kezelés gyanújával.
Dátum: 2004-01-06 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:29.608078, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyészség válaszában leszögezte: Szász Károlyt csak akkor hallgathatnák ki gyanúsítottként, ha alaposan gyanúsítható lenne, hogy bűncselekményt követett el, ám ilyen bizonyíték nincs a birtokukban. Keller feltevése, hogy a vádhatóság akadályozza a PSZÁF elnökének kihallgatását, azért sem helytálló, mert az ügy gazdája maga a Legfőbb Ügyészség, amely nem akadályozhatja saját munkáját - áll a vádhatóság válaszlevelében.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu