Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Azonosították a szívrohamot okozó gént

Amerikai kutatóknak sikerült azonosítaniuk azt a gént, amely feltételezésük szerint kulcsszerepet játszik a szívroham, illetve az agyvérzés létrejöttében. Egyértelművé vált ugyanakkor az is, hogy a genetikailag meghatározott kockázati elemek megfelelő diétával csökkenthetőek.


Dátum: 2004-01-06 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18724
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:30.272153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kalifornia Egyetem két orvosi tanszékének munkatársai ALOX5-nek nevezték azt a gént, a két súlyos keringési katasztrófa fő okának tartott érelmeszesedés kialakulásával - írja Legfrissebb számában a New England Journal of Medicine című amerikai orvosi folyóirat.

A kaliforniai tudósok 470 ember étrendjét kísérték szigorúan figyelemmel másfél éven át, és folyamatosan ellenőrizték a kísérletben résztvevők érfalain képződő zsírlerakódást. Egyúttal minden részvevőtől DNS mintát vettek, megállapítandó, hogy hordozzák-e magukban az ALOX5 néven jelölt gént, amelynek jelenléte, illetve hiánya - korábbi vizsgálatok alapján, egerek esetében - szoros összefüggést mutatott a szívroham, illetve agyvérzés gyakoriságával. Megállapították, hogy azok, akik nem az ALOX5 normál típusát, hanem annak egy mutációját hordozták szervezetükben, másoknál hajlamosabbak voltak az érfalak elmeszesedésére.

Nyilvánvalóvá vált azonban az is, hogy a magas kockázati tényezőt jelentő génmutációval született személyek esetében sem volt egyforma a megbetegedések aránya. A legmagasabb arányban azok szenvedtek el szívrohamot, illetve agyvérzést, akik - főleg állati zsírokban, olajokban, illetve tojásban található - ártalmas koleszterinféleségeket fogyasztottak nagy mennyiségben, míg a tonhalban, illetve lazacban meglévő, Omega 3-nak nevezett hasznos zsírsavakat használók jelentősen csökkenthették az érelmeszesedés, és az azzal járó súlyos keringési problémák kockázatát.

A jelek tehát egyértelműen arra mutatnak, hogy az ALOX5-nek az érfalra gyakorolt hatása a diétától függ, azaz úgy tűnik, hogy az ALOX5 bizonyos zsírsavaknak a szervezetbe kerülése esetén, azokat fokozott mértékben alakítja át az érfalakra könnyen lerakódó zsírmolekulákká - írja az amerikai szaklap a kíséret egyik vezetőjét idézve.

MTI-Panoráma

Kapcsolódó elemek