Jelentősen szigorodik a pontrendszer
A szabálytalankodó járművezetők az eddiginél háromszor több büntetőpontot kaphatnak a rendőröktől, ha gyorsan hajtanak, vagy ha nem adják meg az elsőbbséget. Szakértők szerint egyébként a három éve működő pontrendszer nem érte el a kellő hatást a balesetek számának alakulásában, de a közlekedési magatartás formálásában sem.
Dátum: 2004-01-06 08:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18726
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:30.892743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakemberek azt szeretnék, ha a szigorított pontrendszer miatt javulna a közlekedési magatartás Magyarországon és a balesetek is csökkennének. Idén a pontrendszerben megszűnik a diferenciálatlanság, azaz egynél több pontot is kaphatnak a szabálysértők. A súlyosabb vétségekért, mint a gyorshajtás, a tiloson áthajtás, az elsőbbségi szabályok durva megszegése - három pontot kapnak az autósok.
Pausz Ferenc, r.alezredes, főosztályvezető, ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály: "Mi javasoltuk két olyan szabálysértés bevonását a pontrendszerbe ami szerintünk hatással van a közlekedé biztonságra. Az egyik a mobiltelefon használata, a másik, ami nagy vihart kavart, az a passzív biztonsági eszközök használata. Itt a biztonsági övre, a bukósisakra és a biztonsági gyerekülésre, ezek tényleg nem okoznak balesetet, ha valaki nincs bekötve, de a kimenetelben nagyon nagy jelentősége van."
A rendszer csaknem három éve működik, de a jogosítvány visszavonásához szükséges 18 pontot mindössze néhányan gyűjtötték össze. A rendőr nem mérlegelhet, a kormányrendeletben egyértelműen meghatározták, hogy milyen szabálysértésért hány pontot kell adni.
Forrás: Hír Televízió
fidesz.hu