Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bezárt a répcelaki húsüzem

Eddig nyereségesen működött, mégis bezárták január elsejétől a Répce Hús Kft. répcelaki üzemét; a 9 dolgozót foglalkoztató húsfeldolgozó üzem nem tudta teljesíteni az uniós előírásokat, ezért az állategészségügyi hatóság megvonta a működési engedélyt.


Dátum: 2004-01-06 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18732
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:32.697730, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth Miklós ügyvezető az MTI-nek elmondta: ahhoz, hogy a termelés az uniós előírásoknak megfeleljen, 30 millió forintot kellett volna beruházni, ami hosszú távra veszteségessé tette volna a céget. A társaság tavaly 3,5 millió forintot költött korszerűsítésre, nagyobb beruházáshoz azonban pályázatokon sem sikerült támogatást elnyerniük. Az egykori Répcelaki Állami Gazdaság húsfeldolgozó üzemét nyílt pályázaton 1990-ben privatizálták.

A tulajdonosok a cég piaci értékét ma 60 millió forintra becsülik. "Tulajdonképp éveken keresztül eredményesen működtünk, ha veszteséget mutatott is néha a mérleg, az csak a fejlesztések miatt történt" - mondta az ügyvezető. Tájékoztatása szerint a cég éves árbevétele elérte a 100 millió forintot; az üzemben házias jellegű termékeket, füstölt kolbászt, disznósajtot készítettek, a termékek keresettek voltak.

Forrás: FigyelőNet, MTI-Eco

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek