Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indiai-pakisztáni béketárgyalások kezdődnek februárban

Indiai-pakisztáni béketárgyalások kezdődnek februárban minden témáról, köztük a fő problémát jelentő kasmíri kérdésről is - derül ki a pakisztáni fővárosban tartott indiai-pakisztáni megbeszélésekről kiadott közös nyilatkozatból.


Dátum: 2004-01-06 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:32.984478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A normalizálási folyamat továbbvitele érdekében Pakisztán elnöke és India miniszterelnöke megállapodott abban, hogy 2004 februárjában átfogó párbeszéd folyamatát kezdik meg" - olvasta fel a nyilatkozatból keddi iszlámábádi sajtóértekezletén Jasvant Szinha indiai külügyminiszter.

Az indiai diplomácia vezetője hozzátette, hogy a részletek - így az eszmecserék helyszíne - még kidolgozásra várnak, de hangsúlyozta, hogy a tárgyalások folyamatosak lesznek. Derűlátóan szólt a tartós békemegállapodás esélyeiről, beleértve Kasmír ügyét is.

Megfigyelők utalnak rá, hogy november 25-én éjfélkor - tizennégy év óta először - tűzszünet jött létre a két ország haderői között Kasmírban, de a gerillák nem ítélték abban érintetteknek magukat, és folytatták akcióikat. Az összetűzésekben november vége óta mintegy kétszázan vesztették életüket Kasmír indiai részén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek