Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pénzt követel vissza az erdélyiektől az Illyés Közalapítvány

Másfél hónapon belül vissza kell fizetnie az Illyés Közalapítvány (IKA) számlájára a Székelyudvarhelyért Alapítványnak azt a 163 ezer eurót, amelyből két évvel ezelőtt egy kétszobás ingatlant vásárolt a városban működő civil szervezetek részére - írja keddi számában a Krónika.


Dátum: 2004-01-06 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:33.599354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kolozsváron megjelenő erdélyi napilap beszámolt az IKA hétfői döntéséről, amelyből kiderült: a pályázati cél nem teljesült.

A Székelyudvarhelyért Alapítvány 2002-ben kapott 163 ezer eurót az Illyés Közalapítványtól. A pénzből a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester által elnökölt szervezet egy kétszobás házat vásárolt, melyben a városban működő négy civil szervezet számára létesítettek volna irodákat.

A Krónika felidézi: az összeg elköltéséről korábban elszámolást juttattak el az IKA budapesti irodájába, ahonnan 2003. március 21-én levelet küldtek a Székelyudvarhelyért Alapítványnak. Ebben az állt, hogy elszámolásukat elfogadták, a pályázó alapítványnak pedig a továbbiakban elszámolási kötelezettsége nincs.

Az Erdélyi Riport című nagyváradi hetilap szeptemberben terjedelmes tényfeltáró riportban számolt be arról, hogy az ingatlant a reális ár tízszereséért vásárolta meg a Székelyudvarhelyért Alapítvány. Az IKA ezután bizottságot küldött a helyszínre, hogy a pályázati cél megvalósulását ellenőrizze. A pályázat szerint ugyanis a megvásárolandó ingatlanban négy, "Székelyudvarhely és környéke civil életében meghatározó szerepet betöltő szervezetnek" kellett volna helyet kapnia. A központnak ezen kívül egy tárgyaló- és egy szemináriumtermet kellett volna biztosítania a térségben működő mintegy 65 civil szervezet számára.

A bizottság számára kiderült, hogy a pályázati cél nem teljesült, a Kogalniceanu utca 2. szám alatti ingatlanban nem működnek irodák. Az IKA a bizottsági jelentés figyelembe vételével hétfőn visszafizetésre kötelezte az alapítványt, s ennek február 15-ig kell eleget tenni.

Orbán Attila, a Székelyudvarhelyért Alapítvány igazgatója az erdélyi napilaptól értesült a döntésről. "A pénzt visszafizetni nem lehet, hiszen azt a pályázatnak megfelelően elköltöttük, az elszámolásunkat pedig elfogadták" - nyilatkozta az alapítvány igazgatója. Hozzátette: politikai leszámolást sejt a döntés mögött, hiszen az IKA kuratóriuma a magyarországi kormányváltás után kezdett vizsgálódni egy olyan ügyben, amelyet a Fidesz-kormány idején működő kuratórium titkársága már lezárt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek