Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fővárosi Fidesz-MKDSZ: rendszeres párbeszéd a rendőrséggel

A BRFK-nak szándékában áll, hogy a jövőben rendszeres konzultációkon vitassa meg a fővárosi közgyűlés pártjaival a budapesti közbiztonság helyzetét - hangzott el Gergényi Péter, budapesti rendőrfőkapitány és a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció tagjainak megbeszélését követő sajtótájékoztatón kedden.


Dátum: 2004-01-06 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:35.816005, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Terveink szerint a jövőben minden év januárjában tájékoztatjuk a Fővárosi Közgyűlés frakcióit arról, mit végzett a BRFK az elmúlt egy évben, és a kötetlen beszélgetésen válaszolok a képviselők kérdéseire is - mondta Gergényi Péter.

Kupper András frakcióvezető e találkozókat olyan kölcsönös párbeszédnek nevezte, amely mindkét fél számára rendkívül hasznos.

A Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportjának vezetője gratulált Gergényi Péternek, amiért a statisztikák a bűnelkövetések számának csökkenését mutatják. Ebben a főkapitány személyes sikere is benne van - jegyezte meg.

A főkapitányi tájékoztatón terítékre került, hogy a főváros a költségvetés megalkotása előtt miként segítheti a BRFK munkáját. A főkapitány ennek kapcsán a gépkocsiállomány részleges cseréjét és a jutalomkeret növelését említette meg.

A találkozón szóba került az iskolák környékének drogfertőzöttsége is. Ezzel összefüggésben a rendőrség vezetője úgy fogalmazott: bár a kérdés nem annyira jelentős, mint amekkora súlyt a közbeszédben kap, abban mégis egyetért az ellenzéki frakcióval, hogy a prevenció rendkívül fontos.

A rendőrfőkapitány szerint a rendőrség szerepe abban áll, hogy "emberi fogyasztásra alkalmas közbiztonságot" teremtsen. Ehhez az elmúlt évben a képviselőktől, az önkormányzatoktól és az állampolgároktól minden segítséget megkaptunk - tette hozzá Gergényi Péter.

***

Megerősítésre vár a közbiztonságba vetett bizalom

Gergényi Péter dandártábornok meghívásának eleget téve a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciója látogatást tett a BRFK-n. A látogatás elsődleges célja az volt, hogy tisztázzuk a sajtóban megjelenő, esetenként egymásnak ellentmondó fővárosi bűnelkövetésekkel kapcsolatos információk valódiságát, illetve megkeressük azokat a pontokat, ahol képviselőcsoportunk tevőlegesen segítheti a rendőr-főkapitányságot munkájában.

A budapesti polgárok biztonságérzetének megerősítése érdekében, az őket leginkább foglalkoztató kérdésekre vártunk választ Budapest rendőrfőkapitányától. A liberális városvezetés alatt álló Budapesten, a drogfogyasztás liberalizált jogi szabályozása következményeként a bejelentések alapján az iskolák környékén, az elmúlt hónapban fokozódó drogveszélyről érkeztek hírek. Tájékoztatójában Gergényi Péter elismerte, hogy sajnos jelen van a drog de értékelése szerint a leírt jelenségnek "nagyobb a füstje mint a lángja". A frakció gyermekeink védelme érdekében a tájékoztató mellett is fokozott rendőri jelenlétet vár el az iskolák környékén. Minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a drogkereskedők és a tanulók között kapcsolat alakulhasson ki. A józan észen túl az anyagi megfontolások is ezt diktálják.

A képviselőcsoport hangot adott annak az aggodalmának is, hogy a prostitúció a szervezett bűnözés egyik leágazásaként ismét teret nyerhet. Noha a város egyes pontjain a kamerás térfigyelő rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és jelenlétének köszönhetően csökkent a prostitúció, mégsem terjedt el. Ennek hiánya illetve a közeljövőben módosítandó szabálysértési törvény hatására ez a bíztató folyamat megfordulhat. A dandártábornok arról tájékoztatott, hogy a térfigyelő rendszer üzemeltetése rendkívül drága, emellett a rendőrség csak a hatályos jogszabályi előírások alapján tudja végezni a munkáját.

A találkozón döntés született arról, hogy a jövőben a frakció és az BRFK vezetése között rendszeres lesz a konzultáció.

Budapest, 2004. január 6.

dr. Kupper András

frakcióvezető

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek