Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc 30 napon belül összehívja a parlament alakuló ülését

Az előzetes eredmények alapján a Fidesz-MDF 188, a MSZP 178, az SZDSZ 19, míg az MSZP-SZDSZ 1 mandátumot szerzett az országgyűlési választásokon - jelentette be az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság (OVB) vasárnapi ülésén.


Dátum: 2002-04-22 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:47.689303, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sipos Irén közölte, hogy a Fidesz-MDF 95 egyéni, 67 területi és 26 országos listás mandátumot szerzett.

Az MSZP 78 egyéni, 69 területi és 31 listás mandátumot szerzett.

Az SZDSZ 2 egyéni, 4 területi és 13 országos listás mandátumot szerzett az előzetes eredmények szerint, míg az MSZP-SZDSZ 1 egyéni mandátumhoz jutott.

Sipos Irén bejelentette azt is, hogy az előzetes eredmények alapján érvényes és eredményes volt az országgyűlési választások második fordulója, amelynek során 3153 település 7993 szavazókörében 4 millió 365 ezer 460 állampolgár élt szavazati jogával.

Az OVB ülésén részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök és Pintér Sándor belügyminiszter is.

Mádl Ferenc közölte: az országgyűlési választások hivatalos végeredménye a napokban várható.

Elmondta: köztársasági elnökként, alkotmányos szerepénél fogva, az utolsó választási fordulót követő 30 napon belül összehívja a parlament alakuló ülését.

Hozzátette: a köztársasági elnök másik feladata, hogy az Országgyűlés alakuló ülését követően, legkésőbb 30 napon belül, javaslatot tegyen a miniszterelnök személyére.

Mádl Ferenc jelezte: a következő napokban konzultációkat folytat a parlamentbe került pártok vezetőivel. Mint mondta, a megbeszélések során világossá válik majd a parlament alakuló ülésének napirendje, annak részletei és mindenekelőtt időpontja.

Hangsúlyozta: a maga részéről mindent megtesz, hogy alkotmányos kötelessége teljesítése érdekében minél előbb javaslatot tegyen a miniszterelnök személyére.

Az államfő véleménye szerint a választásokon való nagyfokú részvétel azt bizonyította, hogy az emberek törődnek a közügyekkel, jogaikkal élve az országgyűlési választások útján is bele kívántak szólni maguk, közösségeik és a nemzet jövőjének alakulásába.

- A választásokig, mint mindannyian tudjuk, kemény küzdelem folyt, holnaptól kezdve azonban mindenkinek, minden pártnak, minden képviselőnek, minden politikusnak azokra a feladatokra kell összpontosítani, amelyek az ország előtt állnak - mondta a köztársasági elnök.

Mádl Ferenc leszögezte: a feladatok a kormányzó pártoktól és az ellenzékben lévő pártoktól is felelős politizálást kívánnak majd meg.

- A tét a továbbiakban most már nem a másik fél politikai legyőzése. A feladat, a tét a továbbiakban azoknak az utaknak a közös építése, amelyeket a sokmillió, sok politikai tájról induló választópolgár úgy jelölt meg, mint amelyeket a társadalomnak járnia kell a közös nagy nemzeti célok megvalósítása végett - mondta a köztársasági elnök.

Mádl Ferenc kijelentette: a sokmillió választópolgár véleményét a pártoknak is tisztelnie kell, és törekedniük kell a nemzeti egység erősítésére.

Kapcsolódó elemek