Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Alávaló és veszélyes kampány Magyarország lejáratására

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata veszélyesnek és alávalónak tartja, hogy a Magyarországot kampányszerűen lejáratni igyekvők a magyar népet rasszistának és idegengyűlölőnek igyekeznek feltüntetni, és nyilatkozataikat úgy jelenítik meg, mintha hiteles magyar forrásból származnának. A tagozat kedden annak kapcsán adott ki közleményt, hogy az orosz nyelvű izraeli elektronikus média a Mazsihisz egyik vezetőjére való hivatkozással arról "tájékoztatott" hogy Mádl Ferenc "lojális a rasszizmus és idegengyűlölet megnyilvánulásai iránt".


Dátum: 2004-01-06 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:37.700501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pálinkás József, a Fidesz Kulturális Tagozata elnökének állásfoglalása

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozata megdöbbenéssel érzékeli a Magyarország nemzetközi lejáratására beindult kampány erősödését. Különösen veszélyesnek és alávalónak tartja, hogy ezek a lejáratási kísérletek a magyar népet rasszistának és idegengyűlölőnek igyekeznek feltüntetni, és úgy jelennek meg, mintha hiteles magyar forrásból származnának. Ezek a provokátorok arra számítanak, hogy az ilyen vádak ellen nehéz, és veszélyes védekezni, mert a védekezés újabb ilyen hírt jelent, és újabb támadást tesz lehetővé, ha másképp nem, akkor a "nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja" népi mondás cinikus felidézésével.

Tekintve azonban, hogy nekünk a Szent István-i befogadó elvet magunkénak valló, és aszerint élő magyaroknak tiszta a lelkiismeretünk és befogadó a szívünk, a jövőben minden aljas vádaskodásra, pletyka módjára terjesztett alávaló híresztelésre, világosan és határozottan válaszolni fogunk.

Tesszük ezt most is, amikor az orosz nyelvű izraeli elektronikus médiában (jewish.ru és sem40.ru) szenteste jelentek meg hírek arról, hogy Mádl Ferenc "lojális a rasszizmus és idegengyűlölet megnyilvánulásai iránt", amely tény "aggodalommal tölti el a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét". A hírügynökségek ezt Lazarovits Ernőre, mint a Mazsihisz egyik vezetőjére való hivatkozással közlik. Az említett internetes portálokat világszerte mintegy 4-5 millió orosz zsidó olvassa rendszeresen, és fogadja el hitelesnek.

A rágalmak folytatódnak: szerintük Mádl "megvétózta" az idegengyűlölet és rasszizmus megnyilvánulásainak büntethetőségét lehetővé tevő törvényt, amely "közvetlenül azután lett elfogadva, hogy a magyarországi zsidó és román közösségeket sorozatos atrocitások érték."

Visszautasítjuk a fenti aljasan előadott hazugságokat, mert:

1. Magyarországon nincs rasszizmus és idegengyűlölet.

2. Magyarországon sem zsidó, sem román, sem más közösségeket nem értek atrocitások, sorozatos atrocitást említeni pedig az a magyar nép elleni gyűlöletkeltés kategóriájába tartozik.

3. Az érvényben lévő magyar törvények az alkotmánynak megfelelően büntetni rendelik a rasszizmus megnyilvánulásait.

4. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság köztiszteletben álló elnöke, hivatalát alkotmányra tett esküjéhez híven látja el, bármilyen rasszista megnyilvánulás ellen felemelné a szavát. Mádl Ferenc államfői jogkörében eljárva nem megvétózta - ilyen joga nincs is - a gyűlöletbeszédről szóló törvényt, hanem annak aláírása előtt kikérte az Alkotmánybíróság véleményét, hogy az nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szólásszabadságot. Mely nekünk akkor is nagy érték, ha - mint a hírportál gunyorosan megjegyzi - az sokáig nem is volt Magyarországon. Az is közismert, hogy gyűlölködve éppen Szenteste a keresztények kiirtásáról beszéltek Magyarországon.

A jewish.ru és sem40.ru internetes hírportálokon megjelent Magyarországot lejáratni kívánó fenti hír nagy kárt okoz a magyarországi zsidó közösségnek is, hiszen a hírt úgy próbálja meg hitelesnek feltüntetni, hogy magyarországi forrásokra hivatkozik.

Úgy gondoljuk közösen és határozottan kell fellépnünk az ilyen felelőtlen, ártó szándékú híresztelések ellen. Tisztelettel kérjük ezért Lazarvits Ernőt, kérjen helyreigazítást a jewish.ru és sem40.ru internetes hírportáloktól.

Budapest, 2004. január 6.

Pálinkás József

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kulturális Tagozatának elnöke

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek