Tilos Rádió: közösség elleni izgatás a gyanú
Közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanúja miatt a IX. kerületi ügyészség elrendelte a nyomozást a Tilos Rádió múlt év december 24-i adásában elhangzott kijelentés ügyében - közölte Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kedden.
Dátum: 2004-01-06 20:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:40.632443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető szenteste azt mondta:"kiirtanám az összes keresztényt". A szóvivő tájékoztatása szerint a nyomozás keretében mind a hiteles szövegkörnyezetet, mind pedig a cselekmény gyűlöletre uszító jellegét vizsgálják, beszerzik a december 24-i hangfelvételt és a bírói gyakorlat, valamint a vonatkozó alkotmánybírósági határozat alapján eldöntik, hogy megállapítható-e a közösség elleni izgatás bűncselekménye "valamelyik érintett terhére". A Tilos Rádióban elhangzott kijelentés miatt több párt, civil szervezet és egyházak fejezték ki tiltakozásukat.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének és főigazgatójának kedden átadott petíciójában a Tilos Rádió azonnali betiltását követelte kedden a Honfoglalás 2000 Egyesület, a Magyarok Világszövetsége, valamint a választási szövetségként működő Magyar Nemzeti Szövetség.
MTI - fidesz.hu