A Fidesz ellenzékben is a polgárok oldalán fog állni
Magyarország kicsiny többsége úgy döntött, hogy a szocialista világ irányába billenti a mérleg nyelvét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjszaka, a választások eredményét értékelve, Budapesten, a Millenáris Parkban.
Dátum: 2002-04-22 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:48.003017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra buzdította híveit, hogy gratuláljanak a győztesnek és hajtsanak fejet a választók akarata előtt.
- Csatát vesztettünk, a kormányzás eszközét kiütötték a kezünkből, de a cél változatlan - hangoztatta Orbán Viktor.
Leszögezte: a Fidesz ellenzékben is a polgárok oldalán fog állni.
- Nem fogjuk engedni, hogy a virágba borult fákat bárki is kiirtsa - fogalmazott a Fidesz-MDF országos listájának vezetője.
Mint mondta, a parlamentben támogatni fogják az ország polgárainak érdekét szolgáló döntéseket.
Orbán Viktor szavai szerint nem sokon múlott a győzelem, hat parlamenti mandátumon.
Köszönetet mondott azoknak, akik az első fordulóban nem vettek részt a voksolásban, de a második fordulóban nagy tömegben járultak az urnákhoz. Külön köszönetét fejezte ki a vidék Magyarországának, a kisgazdáknak, akik - mint mondta - majdnem megfordították az első fordulós eredményt.
Hangsúlyozta, hogy a történetnek még nincs vége, mert négy évvel ezelőtt megteremtődött egy független, erős, gyarapodó Magyarország.
Felsorolása alapján az elmúlt négy évben megerősítették a családokat, megakadályozták, hogy a magyar termőföld külföldi kézbe kerüljön, 230 ezer új munkahelyet teremtettek, elsőbbséget, kiemelt elbánást biztosítottak a magyar vállalkozóknak, és megindult a nemzeti újraegyesítés.
A fideszes politikus kiemelte, hogy a magyarok jövője a 15 milliós magyar nemzetben van.
Megjegyezte, hogy a kormányzás mindig eszköz volt a polgári kabinetnek: a cél egy szabad, független, gyarapodó Magyarország megteremtése.
Álláspontja alapján az elmúlt két hét bebizonyította, hogy az elmúlt négy évben sikerült megteremteni a nemzeti, politikai közösséget, a polgári Magyarországot, amely eredmény reményei szerint meg is marad.
A jelenlévő több ezres, főként fiatalokból álló tömeget Orbán Viktor azzal vigasztalta, hogy az idő az ő oldalukon áll. Mint fogalmazott, mindig van egy magasabb értelme annak, ami az emberrel történik.
- Ma még nem tudjuk mi az, ma még csak a büszkeséggel vegyes szomorúságot érezzük - mondta.
Hozzátette: akiben van hit, remény és szeretet, annak a nehézségek is a javára válnak.
- Csak a hitét vesztett embert lehet legyőzni - hangoztatta Orbán Viktor.