Magyar-orosz hadisír-gondozás
A világháborús hadisírok gondozására magyar-orosz ifjúsági cseretáborozást szervez a Fényeslitkén bejegyzett, a Don menti magyar honvédsírok gondozására létrehozott alapítvány és az Oroszországi Pravoszláv Egyház - tájékoztatta az alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI-t.
Dátum: 2004-01-07 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:41.906920, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 16-35 év közötti fiatalokból álló, harmincfős magyar csoport a tervek szerint júniusban indul Voronyezsbe, s a Don folyó környékén, 25 beazonosított magyar katonai temetőben, tizenöt napon át dolgozik majd a sírok rendbe tételén - mondta Mártha Tibor. A fiatalokat orosz családoknál szállásolja el a pravoszláv egyház, s a felekezet - megbékélési szándékkal - kulturális és szabadidős programokat is szervez a résztvevőknek. Oroszországból 2005 nyarán jönnek fiatalok Magyarországra, és az itteni II. világháborús temetők helyreállítását végzik majd. Az alapítvány kuratóriumi elnöke, a felső-szabolcsi Fényeslitke község polgármestere közölte: a magyar csoport tagjait önkéntes jelentkezés alapján választják ki. A fiatalok az alapítvány címére - Fényeslitke, Kossuth u. 179. sz., 4621 - küldhetik jelentkezésüket január 31-ig, a kiválasztásnál az idegennyelv-tudás - orosz, angol, vagy német - előnyt jelent. Mártha Tibor emlékeztetett rá: a Don Menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány 1992-ben a pravoszláv egyház segítségével, az akkori orosz elnök, Borisz Jelcin engedélyével kezdte meg az oroszországi katonatemetők beazonosítását. A háború áldozatainak, katonák, munkaszolgálatosok és hadifoglyok végső nyugvóhelyét 25 orosz településen vagy azok határában jelölték meg címeres fejfával, s tették rendbe a sírhantokat. A sírkertekből azóta a Boldirevka és Rudkino településeken kialakított úgynevezett gyűjtőtemetőbe eddig több mint húszezer áldozat földi maradványait helyezték át, főként a feltárt tömegsírokból.
MTI - fidesz.hu