Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszakozik a tárca a tanári titoktartás ügyében

A pedagógusok titoktartási kötelezettségét a közoktatásról szóló törvény 2003 nyarán történt módosítása vezette be. A Fidesz oktatási kabinetje szerdán kerekasztal-beszélgetést rendezett a témában, melyen részt vett az Oktatási Minisztérium államtitkára is. A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a jelenlegi szabályozás tarthatatlan. A tárca államtitkára a jogszabály átdolgozását ígérte.


Dátum: 2004-01-07 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:45.036948, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán a beszélgetést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Fidesz, a pedagógus szervezetek és a szülők tiltakozása végre célt érhet, és egy mindenki számára alkalmazható és elfogadható jogszabály kerülhet a törvényhozás elé. Az új szabályozás megszüntetné azt az elfogadhatatlan gyakorlatot, mely szerint a pedagógus titoktartásra legyen kötelezve a szülővel szemben. Mint mondta, a titoktartás arra való, hogy a gyerek, a tanár és a szülő között a bizalmat erősítse, és nem arra, hogy falat építsen közéjük, ahogy ezt a jelenlegi törvény teszi. A Fidesz azt javasolja, hogy a szülővel szemben ne legyen titoktartási kötelezettsége a pedagógusnak, kivéve, ha a szülő veszélyeztetné a gyermeket. "Ez az egyetlen extrém eset, amikor a pedagógus meggondolhatja, hogy milyen információt ad át a szülőnek" - vélekedett Pokorni Zoltán.

Porogi András, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének alelnöke örömét fejezte ki, hogy az egyesület által kezdeményezett aláírás-gyűjtés is hozzájárult a viták rendezéséhez, és a minisztérium hajlandó lesz változtatni a jelenleg hatályos törvényen.

A tanácskozáson résztvevő Péterfalvi Attila, adatvédelmi biztos hangsúlyozta, hogy az ombudsman elmúlt nyolcéves gyakorlatában a pedagógusi titoktartási kötelezettség vizsgálata minden esetben a hatóságokkal szembeni esetekre korlátozódott. Mint mondta, olyan bejelentés nem volt, amely a szülővel szembeni viszonyra korlátozódott volna. Péterfalvi Attila leszögezte, hogy a pedagógus és a hatóságok vonatkozásában mindig az volt a hivatal véleménye, hogy ugyanolyan foglalkozásbeli titoktartás legyen, mint például az orvosoknál. "Ez azt jelenti, hogy a főszabály szerint a pedagógus megtagadhassa a tanúvallomást bírósági és hatósági eljárásokban" - jelentette ki. Az adatvédelmi biztos szerint a pedagógust érintő titoktartásnak a gyermek, a diák bizalmas közlései vonatkozásában élnie kellene a nevelőtestülettel szemben is.

Szüdi János az oktatási tárca államtitkára kijelentette, hogy a kormány újrafogalmazza a törvény rendelkezéseit, fenntartva azt az elvet, hogy védelmet biztosítson mind a pedagógusnak, mind a gyermekeknek. Az új szabályozás lényeges eleme, hogy az oktatási intézmény dolgozója a szülővel minden adatot közölhet, kivéve, ha a közlés a gyermekek érdekeit veszélyezteti.

***

Mikor győz végre a józan ész?

A pedagógusok titoktartási kötelezettségét a közoktatásról szóló törvény 2003 nyarán történt módosítása vezette be. A törvénymódosítás vitája során számos szakmai és törvényességi aggály fogalmazódott meg a tárca, illetve a kormány javaslatával szemben.

Az elmúlt évtizedben számos olyan kezdeményezés, program született a magyar közoktatásban, amelyek az oktatás szereplőinek - tanulók, szülők, pedagógusok, fenntartók - együttműködését kívánták segíteni. Ezek közé tartozott az iskolaszékek létrehozása, a diákönkormányzati rendszer kialakítása éppúgy, mint a Comenius 2000 programnak a partnerközpontú óvoda, iskola kialakítását célzó fejlesztései. A fejlesztések eredményeként az iskola, a diákok és a szülők együttműködése az elmúlt években tervezettebbé, tartalmasabbá, hatékonyabbá válhatott, amely folyamatot a pedagógusok titoktartási kötelezettségének jelenleg hatályos szabályozása megakaszthatja, vagy jelentős mértékben lelassíthatja. A szakmai problémákon kívül a közoktatási törvény nyáron elfogadott módosítása alkotmányossági aggályokat is felvet. Sokak álláspontja az, hogy a pedagógusok, valamint a nevelő és oktató munkát segítő alkalmazottak titoktartási kötelezettségét szabályozó rendelkezések ellentétesek az alkotmánnyal és figyelmen kívül hagyják az Alkotmánybíróság korábbi, a kifogásolt szabályozás tekintetében is eligazítást nyújtó döntéseit. Felmerül, hogy alkotmányellenes a rendelkezés azon eleme, amely a harmadik fél irányába történő titoktartási kötelezettséget kiterjeszti a kiskorú gyermek szüleire is, ezáltal korlátozza a szülőket alkotmányos jogaik gyakorlásában, illetve alkotmányos kötelezettségeik teljesítésében.

A szakmai kerekasztal-beszélgetésen - a pedagógus és szülői szervezetek képviselői mellett - Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos, Takács Albert, az állampolgári jogok biztosának általános helyettese, Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok biztosa, az Országos Köznevelési Tanács és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviselője is kifejtette álláspontját a hatályos javaslatot, illetve annak elkerülhetetlen módosítását illetően. A résztvevők véleménye megegyezett abban a tekintetben, hogy olyan szabályozásra van szükség, amely fő szabályként azt fogalmazza meg, hogy a pedagógust a szülő felé nem terheli titoktartási kötelezettség, erre csak azokban a ritka esetekben van mód, ha a veszélyt maga a szülő jelentené a gyermek, tanuló számára. Reménykeltő, hogy az Oktatási Minisztérium végre hajlandóságot mutat a közoktatási törvény titoktartási rendelkezéseinek módosítására. Elszomorító és érthetetlen ugyanakkor, hogy a minisztérium továbbra sem képes belátni korábbi hibáját. Azzal, hogy "félreérthetőnek" minősíti a tárca a nagy valószínűséggel alkotmányellenes törvényi rendelkezést, ismét pedagógusokra próbálja áthárítani a felelősséget. Közel egy évnyi vita után itt lenne az ideje, hogy Magyar Bálint oktatási miniszter végre ne presztízskérdésként kezelje a pedagógusok titoktartási kötelezettségére vonatkozó rendelkezés módosítását, hiszen gyermekek, szülők és pedagógusok sorsáról van szó. A nyílt, őszinte beszéd ideje jött el. A miniszternek vállalnia kell tévedését, és be kell fejeznie a másokra mutogatást.

Budapest, 2004. január 7.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

országgyűlési képviselőcsoport

oktatási kabinet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek