Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megemlékezés a Madéfalvi veszedelem 240. évfordulóján

A múlt hibáiból okulni kell, a szembenállás helyett az együttműködés útját kell járni - hangsúlyozta Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke szerdán az erdélyi Madéfalván, ahol megemlékeztek a Madéfalvi veszedelem 240. évfordulójáról.


Dátum: 2004-01-07 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18775
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:46.261683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mária Terézia magyar királynő 1760-ban elrendelte a kuruclázadás leverésekor megbízhatatlannak nyilvánított és felszámolt székely határőrség újbóli felállítását. A székelyek sérelmezték, hogy idegenben is kell majd szolgálniuk német vezénylet alatt, és katonai szolgálatuk fejében nem nyerhetik vissza régi szabadságjogaikat.

Nagy részük ezért elbujdokolt az erőszakos sorozás elől, mintegy 2500-an azonban összegyűltek az Olt menti Madéfalván és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Terézia királynőhöz. A császári csapatok Adolf Buccow tábornok parancsára 1764. január 7-én hajnalban ágyúkkal lőtték Madéfalvát, véres mészárlást rendezve.

Bálint-Pataki József beszédében felidézte: a 240 évvel ezelőtti események nyomán ezrek voltak kénytelenek elhagyni őseik szülőföldjét. Ennek kapcsán rámutatott arra, hogy mostanában is sokan vándorolnak el. "Nem mészároltatja le senki fiainkat, mégis elmennek, a honi valóság terhei elől menekülve" - hangsúlyozta. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a történelem nem ismétli önmagát, a szembenállás helyett a békés együttműködés válik majd uralkodóvá, megteremtve legalább az esélyét annak, hogy a közösségi jogvédelem és érdekérvényesítés konkrét eredményeket hozzon.

Az ünnepségen jelen volt számos helyi magyar közéleti személyiség, politikus, és részt vett a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) küldöttsége is, Patrubány Miklós elnök vezetésével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek