Orbán Viktor: Az államháztartási hiány mértékét az elmúlt 2-3 hónapban már mindenki ismerte
Orbán Viktor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke értetlenül fogadta a pénzügyminiszter távozásának hírét, ugyanis eddig éppen az ellenkezőjéről volt szó. Az államháztartási hiány mértékét az elmúlt 2-3 hónapban már mindenki ismerte - mondta a pártelnök újságíróknak szerdán a Fidesz Szentkirályi utcai székházában.
Dátum: 2004-01-07 19:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:47.271311, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Értetlenül állok a dolog előtt, eddig ennek az ellenkezőjéről volt szó - mondta a politikus újságíróknak szerdán a Fidesz Szentkirályi utcai székházában.
Ez nem egy új hír, ez nem egy ok - szögezte le a politikus annak kapcsán, hogy Kovács László, az MSZP elnöke László Csaba távozását az államháztartási hiány mértékével indokolta.
Orbán Viktor felhívta a figyelmet: az államháztartási hiány mértékét az elmúlt 2-3 hónapban már mindenki ismerte, ezért is furcsállja, hogy miért nem történt meg akkor ez a lépés, hiszen ennek korábban is tudatában volt a kormány és az egész ország.
Arra a felvetésre, hogy László Csaba helyett Draskovics Tibort, a miniszterelnök volt kabinetfőnökét nevezik ki pénzügyminiszternek, Orbán Viktor elmondta: nem kíván a kormány személyi kérdéseihez hozzászólni. Ugyanakkor azt szeretné, ha az új pénzügyminiszter képes lenne a gazdasági bizonytalanságnak véget vetni.
Hozzátette: nem biztos, hogy a személyi változással megoldódnak a problémák. Sokkal fontosabb, hogy az országot érintő súlyos gondok rendeződjenek.
***
Új székházban a Szövetség
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség január 1-jétől már az új Szentkirályi utcai székházában működik. A pártközpont céljára bérelt nyolcadik kerületi ingatlanba kedden hívták meg első alkalommal a sajtó munkatársait.
A tagozatokkal bővülő néppártnak már rendkívül szűkösnek bizonyult a Lendvay utcai épület, ezért is döntött a költözés mellett. Hogy az új székház tágasabb, szabadon alakítható a belső tere és jobban felszerelt, mint az előző erről is meggyőződhettek az épületbe belépő újságírók, akiket Schmitt Pál, a Szövetség alelnöke fogadott, majd első emeleti dolgozószobájába invitált. A hatszintes házban a második emeleten kaptak helyet a Fidesz szervezeti építésében fontos szerepet betöltő tagozati irodák. A székház hatodik emeletére tervezett elnöki szint nem készült el teljesen. Kisebb átalakítási munkálatok még folynak az épületben, és valószínűleg eltelik még néhány hét, ameddig minden a helyére kerül. A zárt belsőudvaros épület aljában található az a tárgyalóterem, amely a Fidesz sajtótájékoztatóinak ad majd helyet.
Schmitt Pál: Sem én, sem a Fidesz nem foglalkozott a kormányszóvivő lakásvásárlási ügyével
Schmitt Pál alelnök a hozzá intézett újságírói kérdésekre válaszolt. Gál J. Zoltán állításával kapcsolatban kijelentette: sem ő, sem a Fidesz nem foglalkozott a kormányszóvivő lakásvásárlási ügyével, azzal kapcsolatban egyszer sem nyilvánított véleményt.
A politikus elmondta: az egész ügyről nem is hallott addig, amíg a kormányszóvivővel hétfőn nem találkozott az ATV stúdiójában. Nincs problémája sem Gál J. Zoltánnal, sem a lakásával, sőt kívánja, hogy sok gyerekkel éljen boldog életet az új otthonában.
- Sose gondoltam, hogy egy 45 másodperces beszélgetés, amiből 20 másodpercig levegőt vettünk, sajtótéma lesz. Én személy szerint és a Fidesz elnöksége nem foglalkozunk az ő ügyével, tovább nem is tudom kommentálni. Ahonnan indult a hír, ott éljen jogorvoslással a kormányszóvivő - tette hozzá Schmitt Pál.
A Szövetség európai parlamenti választási felkészülésével kapcsolatban Schmitt Pál elmondta, hogy együttműködési megállapodást ír alá a jövő hét második felében Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Hans-Gert Pöttering, az Európai Néppárt frakcióvezetője. A szerződés értelmében az uniós törvényhozás legnagyobb frakcióját adó Európai Néppárt kampánytechnikai elemekkel és üzenetek megfogalmazásával segíti a Fideszt, amely a törvény szerint meghatározott időpontban, április elején kezdi meg hivatalosan a kampányát a júniusi választásra. Az előkészületek viszont már a múlt év végétől zajlanak, hiszen a pártok közül elsőként a Fidesz nevezte meg az EP-listán szereplő személyeket. Gyürk András Fidelitas-elnök kampányfőnökként irányítja a Szövetség európai parlamenti választási felkészülését, aki mellett "politikai biztosként" dolgozik a listavezető Schmitt Pál.
fidesz.hu