Csőd helyett építkezés: Vásárhelyen sem vált valóra a szocialista riogatás
Csődbe megy a város, és Lázár János csak pár hónapig lesz polgármester - ezekkel a jóslatokkal találkozott 2002 végén Vásárhely első embere, aki szerint nemhogy ezek nem teljesültek, de a város politikai és gazdasági értelemben is stabilizálódott.
Dátum: 2004-01-08 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:49.707886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Különleges esztendő volt a 2003-as Lázár János számára, hiszen ez volt polgármesteri tevékenysége első éve. Amikor átvette Vásárhely irányítását - mint mondja -, látható volt, hogy számos kihívással tűzdelt év elé néz a város, s a tavalyi évvel lezárul egy korszak a település életében.
A csatornázás utáni helyreállítások, a járdaépítések, a belvízelvezető rendszerek létrehozása, a tanyavillamosítás mind az alapinfrastruktúra fejlesztését szolgálta. De a városban zajlottak olyan beruházások is, amelyek az európai életminőséghez viszik közelebb a vásárhelyieket, fogalmazott a polgármester, így például elkészült a fedett uszoda, és a nyugdíjaslakópark. Nem szabad megfeledkezni a lakásprogramról sem - tette hozzá -, hiszen felépült száz szociális bérlakás, 50 milliót szántak lakáscélú támogatásra, s ingyen osztottak építési telkeket.
- Olyan évet zárt az önkormányzat, amikor a működőképesség megmaradt és a fejlesztésekre is jutott - mondta Lázár János, aki szerint ez utóbbiakról lemondani nem szabad. A polgármester úgy véli, idén az Európai Unió adta többletlehetőségeket és forrásokat kihasználva tovább kell fejleszteni Hódmezővásárhelyt. Lázár szerint tíz évre van szükség ahhoz, hogy a város az unió alsó harmadához tartozó országok szolgáltatási és infrastrukturális nívóját elérje.
- A város erőforrásaival, lehetőségeivel viszont racionálisabban kell gazdálkodni. A pazarló gazdálkodás megszüntetése, az ésszerűsítés, a leépítések is azt bizonyítják, hogy a város 50 ezer lakója sokkal nagyobb apparátust, intézményrendszert tartott el, mint amekkorára szüksége volt. És ebben még mindig vannak tartalékok - hangsúlyozta Vásárhely első embere, utalva a gazdasági társaságok most folyó átszervezésére és a polgármesteri hivatal működési költségeinek csökkentésére is. Szerinte ugyanis a városnak, és nem a polgároknak kell összébb húzni a nadrágszíjat.
- Politikai értelemben is tanulságos volt az elmúlt esztendő - hangsúlyozta Lázár. - 2002 karácsonyán nemcsak azt jósolták, a város anyagilag jut csődbe, hanem azt is, hogy a polgármesterségem csupán pár hónapig fog tartani, mert nem tudom megteremteni a szükséges stabilitást. Ezzel szemben, úgy érzem, gazdaságilag és politikailag egyaránt kiegyensúlyozott a város. Ennyi egyhangú döntést az elmúlt 12 évben összesen nem hozott a testület, mint tavaly.
- Viszont egy területen komoly problémákat lát a polgármester. Míg ugyanis a rendszerváltozás intézményi szempontból - szerinte - lezárult, az emberek nagy része - bár remélte, hogy néhány éven belül jobban fog élni, most sem érzi az előrelépést. Vásárhelyen is egyre szélesedik a szakadék a jómódúak és a szegények közt, míg a városnak nincs erős középosztálya. Lázár szerint a legnagyobb kihívás ennek megteremtése, a helyi politikának is erre kell koncentrálnia. A középosztályra támaszkodva halad ugyanis megfelelően a gazdaság és virágzik a kulturális élet.
Forrás: Délmagyarország, 2004. január. 8.
fidesz.hu