Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nehéz lesz a kormányzás a többséget alkotóknak

Kemény és következetes ellenzékkel kell számolnia a minden valószínűséggel kormányt alakító szocialistáknak és szabad demokratáknak - mondta Pokorni Zoltán hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet Dávid Ibolyával, az MDF elnökével közösen tartottak.


Dátum: 2002-04-22 16:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1767
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:48.982608, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöke hozzátette: úgy tűnik, a Fidesz-MDF összefogás a rendszerváltozás óta a legerősebb és legegységesebb ellenzék lesz.

Dávid Ibolya elmondta, hogy az MDF nagy valószínűséggel önálló frakciót alakít, de még tárgyalnak egymással, a döntés szerda este várhatóan megszületik.

A politikus jóslata szerint nagyon nehéz lesz a kormányzás a többséget alkotóknak.

Mindkét pártelnök nyomatékosította, hogy az Országgyűlésben minden olyan döntéshez hozzájárulnak, amelyik a polgárok érdekeit szolgálja, de akadályozni fogják azokat, amelyek az elért eredményeket csorbítani kívánják.

Pokorni Zoltán szerint a Fidesz-MDF összefogás a második fordulóban kiváló eredményt ért el; az első fordulóhoz képest is növelni tudta támogatottságát kétszázezer szavazattal.

A két forduló együttes eredményét értékelve megjegyezte, hogy minden bizonnyal az MSZP-SZDSZ koalíció alakít kormányt, amihez sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánt.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy mindenképpen meg kell várni a szerdán esedékes hivatalos választási eredményt, hiszen több körzetben újraszámolják a szavazatokat, és számos, a választások tisztaságával kapcsolatos bejelentést is megvizsgálnak.

Mint mondta, a hivatalos és végleges eredmény kihirdetéséig nem helyes ultimátumot intézni a köztársasági elnökhöz, ahogyan azt szerinte Kovács László, az MSZP elnöke tette.

Dávid Ibolya azt mondta, hogy a választási eredmény mindig a győztest igazolja.

- Az a győztes, aki képes és alkalmas kormányt alakítani - szögezte le.

A legfontosabbnak azt ítélte, hogy a politikai erők csillapítani tudják a választásokkal kapcsolatban az emberekben kialakult csalódottságot, illetve a győzelmi mámort.

A választási vereség okait firtató kérdésre válaszolva a politikus annak egyik indokát a MIÉP-pel való riogatásban jelölte meg.

Pokorni Zoltán a kérdés kapcsán úgy vélekedett, hogy az elemzők, a politikusok és a média képviselői kettős mércével mértek: miközben az első forduló előtt a MIÉP-pel riogattak, a két forduló között nem számított hangsúlyos témának, hogy a Munkáspárt nyolc helyen is visszalépett az MSZP javára.

- Hol voltak a két forduló között a kényes, független értelmiségiek? - tette fel a kérdést a pártelnök, megjegyezve, mindenki maga számol el a lelkiismeretével.

A Fidesz elnöke azt is elmondta, hogy a párt szervezésben, a tagok mozgósításában nem merítette ki minden tartalékát. Felvetésre reagálva ugyanakkor leszögezte, hogy nem gondolkodott lemondáson.

Ugyancsak kérdésre válaszolva hangzott el, hogy a Fidesz hétfőn, késő délután elnökségi ülésen értékeli a választásokat.

Kapcsolódó elemek