Wyborcza, Rzeczpospolita: László Csaba a bűnbak
A csütörtöki lengyel lapok viszonylag bő teret szentelnek László Csaba menesztésének, összefüggésbe hozva ezt az intézkedést a kedvezőtlen magyar gazdasági mutatókkal. A Rzeczpospolita című konzervatív napilap elemzőkre hivatkozva azt írta, hogy László Csabát tették meg bűnbaknak a gazdasági bajokért.
Dátum: 2004-01-08 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:50.286252, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mértékadó, független napilap megemlítette: László Csaba kijelölt utóda, Draskovics Tibor a kilencvenes években "a magyar gazdasági reformok atyjának", Bokros Lajosnak segített a híres sokkterápia megvalósításában. Kiválasztása arra utalhat, hogy a miniszterelnök - szintén korábbi pénzügyminiszter - nagyobb részt akar vállalni az ország gazdaságpolitikájának formálásában.
A liberális Gazeta Wyborcza is úgy látja, hogy László menesztésével bűnbakot igyekeztek találni a rossz magyar pénzügyi helyzetért. Piaci elemzők a lapnak nyilatkozva úgy vélekedtek, hogy nem egészen átgondolt lépésről van szó, amellyel valószínűleg a kormány bírálóit akarták megnyugtatni. Medgyessy Péter balközép kormányának fő prioritása a költségvetési hiány fokozatos mérséklése és a 2008-as euroövezeti csatlakozás volt. Ez utóbbi cél elérésétől az ország egy lépéssel messzebb került - idézett egy magyar elemzőt a legnagyobb példányszámú lengyel napilap.
MTI - fidesz.hu