Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Draskovics beszólt Kenyából, a forint 40 pontot gyengült

A leendő pénzügyminiszter szerint a mostani jegybanki alapkamat magasabb annál, mint amit a gazdaság helyzete indokol. Ezt Draskovics Tibor a Reutersnek nyilatkozta Kenyából, ahol jelenleg aktuális szabadságát tölti. Az új szaktárcavezető szerint jó lenne 2008-ban csatlakozni az eurózónához, de ennek lehetőségét még meg kell vizsgálni. A forint a hírre csütörtökön 40 bázispontos gyengüléssel nyitott - írja az [origo].


Dátum: 2004-01-08 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:50.873642, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 262 forint/eurós árfolyam jó a gazdaságnak, és a kamatvágás kondíciói egyre jobbak, nyilatkozta a Reutersnek a jelenleg Kenyában szabadságát töltő leendő pénzügyminiszter. Az árfolyam ezen a szinten stabilizálódott, és ez azt mutatja, hogy a gazdaság erős és fejlődőképes, mondta Draskovics Tibor. Medgyessy jelenlegi kabinetfőnöke szerint az Európában egyedülállóan magas kamatszint magasabb annál, mint amit a gazdaság állapota megkövetel.

- Szerintem a jegybank arra vár, hogy a forint megnyugodjon a piacon, ebből a 262 forintos árfolyamból az látszik, hogy ez megtörtént, így a kamatvágás lehetősége egyre nagyobb, mondta Draskovics. Elmondása szerint szorosan együtt fog működni a jegybankkal, hogy elősegítse a monetáris harmónia elérését.

A forint a hírre gyengüléssel nyitott csütörtökön, és a szerdai 262-es szint után 263,45/263,75 forint között cserélt gazdát egy euró a bankközi devizapiacon. A dollárral 208,70/209,02 forint között kereskedtek csütörtökön nyitás után.

A leendő pénzügyminiszter szerint jó lenne, ha Magyarország 2008-ban csatlakozni tudna az eurózónához, de ennek a lehetőségét alaposan meg kell vizsgálni, a vártnál sokkal magasabb 2003-as államháztartási hiány miatt, írta a Reuters. Draskovics Tibor szerint az ERM-II-es rendszerhez (az euró bevezetését megelőző árfolyam-mechanizmus - Exchange Rate Mechanism) Magyarországnak még idén csatlakoznia kellene, a májusi EU-csatlakozás után, mert ez stabilizálhatja a forint árfolyamát.

Az idei költségvetési keretszámok jók, az államháztartási hiányt továbbra is a GDP 3,8 százalékára szeretnénk lefaragni, mondta Draskovics Tibor. Pótköltségvetést nem tervezünk, tette hozzá. Az új pénzügyminiszter hihető gazdaságpolitikával szeretné visszanyerni a befektetők bizalmát. Ezt gazdasági és a közszférában véghezvitt reformokkal szeretné elérni, elsősorban az egészségügy területén.

[origo] - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek