Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zsolna polgármestere árulja a város főterét

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól elhíresült elnöke, Zsolna polgármestere eladja a város történelmi főterét, ahol a vevő egy hatalmas bevásárló- és szórakoztató központ építését tervezi.


Dátum: 2004-01-08 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:51.187797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több szlovák lap közlése után erről legújabban a szlovákiai magyar napilap, az Új Szó számol be csütörtökön megjelent helyszíni riportjában. A riport szerint "az eléggé becsípett polgármester" közvetlenül karácsony előtt azzal a javaslattal állt az önkormányzati testület elé, hogy ötvenmillió koronáért adják el egy befektetőnek a szlovák nemzeti mozgalom legnagyobb történelmi alakjaként számon tartott Ludovít Stúrról elnevezett tér húszezer négyzetméternyi területét. Az ügy pikantériája, hogy éppen Stúr csodálója, a hazafiságát elsődlegesen magyarellenes kirohanásaival megjelenítő Slota polgármestersége alatt állítottak a fel a téren a közelmúltban egy öt és fél méter magas bronzszobrot Ludovít Stúrnak, aki a lap szerint rövidesen "a belső térben, áruk tömkelege között találja magát". E szobor fölé épül majd fel a bevásárlóközpont, melynek elkészülte után a történelmi személyiség lesz a védőszentje. A riportból kiderül: Slota szakbizottsági véleményezés nélkül, egyetlen mondatnyi indoklással, egyetlen ellenszavazat mellett fogadtatta el az indítványt a testülettel. Az ellene szavazó Peter Nicík a lapnak elmondta: indoklásában Slota "azt hebegte, hogy a városnak kell a pénz, a tér meg kihasználatlan". Nicík nem titkolta a polgármester kultúrbotránnyal felérő ötletét támogató honatyák indítékait. Mint mondta: "a polgármester ugyanis nagyon jól tudja, kiket kell lekenyerezni". Peter Nicík az önkormányzati döntés visszavonása érdekében aláírásgyűjtést kezdeményezett. A riport szerzője beszélt Ján Slotával is, akinek hivatalában ott függ "A szlovák nemzet dicsőségtáblája", amely Pribina szláv fejedelmet, a szlovák felvilágosodás korának több kiválóságát, Andrej Hlinka szlovák pap-politikust, Stefánikot, a csehek és szlovákok közös államának egyik megalapítóját, Jozef Tisót, a második világháború után háborús bűnökért kivégzett szlovák államelnököt és mellettük magát Ján Slotát is ábrázolja. A riporter így idézi a polgármester szavait: "Tudom, hogy magyarfaló hírében állok, pedig vannak barátaim Budapesten meg Miskolcon is. És a feleségem is magyar. Nekem az a bajom magukkal, hogy majdnem mindegyikük visszasírja a Trianon előtti viszonyokat, és sokan még ma is határmódosításokról ábrándoznak, mint Duray." A tér eladásáról szólva Slota az új szónak azt mondta: "Nem hülyék az emberek. Tudják, hogy mennyit tettem ezért a városért. Korrupcióról, diktatórikus módszerekről azok csámcsognak, akik ártani akarnak nekem, pedig a negatív reklám csak növeli a népszerűségemet."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek