Tóth a hadügyben?
Közleményben értékelte ma a legutóbb a brókerbizottságban hírhedté vált Tóth Károly szocialista képviselő a Honvédelmi Minisztérium egy évét. Tóth nem tagja az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának. "Az értékelés nemcsak a szakszerűséget nélkülözi, de még a tényeket is elferdíti" - szögezi le Simicskó István közleményében.
Dátum: 2004-01-08 14:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:51.498607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoport Honvédelmi munkacsoportja meglepetéssel nyugtázza, hogy az MSZP frakciónak új honvédelmi szakértője született, Tóth Károly személyében - aki egyébként nem tagja az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának. Az új szakértő a honvédelmi tárca évértékelésében láthatóan nem támaszkodott a Honvédelmi Bizottság szocialista elnökének, alelnökének és tagjainak ismereteire.
Felmerül a gyanú, hogy ez az évértékelési akció kizárólag a politikai súlyában meggyengült Juhász Ferenc párton belüli felkarolását célozza.
Az értékelés nemcsak a szakszerűséget nélkülözi, de még a tényeket is elferdíti, például, amikor a tárca kiemelkedő érdemeként könyveli el a NATO együttműködést gördülékenyebbé tevő alkotmánymódosításban született négypárti konszenzust.
Úgy tűnik, emlékeztetni kell az MSZP-t arra, hogy az Orbán kabinet több alkalommal kezdeményezte ugyanezt az alkotmánymódosítást, amelyet akkor a szocialisták akadályoztak meg és most is a Fidesz nemzeti érdekeinket alapvetően figyelembe vevő változata került elfogadásra.
Tóth Károly értékeléséből kiemelést érdemel, hogy a jelenlegi honvédelmi vezetést nagyfokú ambícióról tanúbizonyságot tevőnek minősíti. Ez igaz: Juhász Ferenc olyan célokat tűzött maga elé, aminek ő sem látja költségvetési fedezetét. Ugyanakkor egy könnyed mozdulattal lemond az országvédelem képességét jelentő csapatokról, fegyvernemi kultúrákról.
A honvédelmi vezetés ambícióit a rendelkezésükre álló ? általuk szűkösnek tartott - források sem korlátozzák. Kiváltképp akkor nem, ha a költségvetési kereteket szakmailag indokolhatatlanul és fölöslegesen civil kft-kbe csorgathatják ki. Terveik szerint például a laktanyákat és más katonai bázisokat civilekkel akarják őriztetni, a hadsereg élelmezését ugyancsak polgári vállalkozásnak akarják kiadni. Általában jellemző Juhász Ferenc tevékenységére, hogy miközben - választási ígéreteivel szemben - a hadsereg létszámát csökkenti, laktanyákat zár be, pazarló és fölösleges beruházásokat és beszerzéseket indít el.
Simicskó István
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Honvédelmi Munkacsoport vezető
Budapest, 2004. január 8.