Draskovics úgy bánt a képviselőkkel, mint a kutyával
A Népszabadság mai számában kiderül: Draskovics Tibor Medgyessy kabinetfőnökeként nem jól bánt a képviselőkkel. A szocialista elnökségi ülésekre Medgyessy maga helyett küldte, s az elnökség tagjai már azt fontolgatták, be sem fogják engedni a párton kívüli Medgyessy-bizalmast. A Népszabadság értesülései szerint egyes szocialisták most revansot készülnek venni rajta, aki - a lap informátora szerint - úgy bánt velük, mint a kutyával. Nyilván nem a kutyákat szerető, állatbarát emberek bánásmódjára gondolt a panaszos szocialista honatya.
Dátum: 2004-01-08 16:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:54.147681, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2