Jelentősen gyengült a forint
Csütörtökön négy óra után gyengülni kezdett a forint, és hat óra körül már 266,00/50 forinton jegyezték az eurót, három forinttal drágábban a fél négy tájban jegyezett 263,05/35 forintos szinthez képest - tudta meg az MTI-ECO pénzpiaci szakértőktől.
Dátum: 2004-01-08 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:56.271618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A forint az intervenciós sáv erős oldalán 5,71 százalékra gyengült, míg négy óra körül 6,79 százalékon állt. A dealerek szerint a hirtelen forint gyengülés oka, hogy a piac most reagált néhány korábbi hivatalos nyilatkozatra, amelyek arra utaltak, hogy Magyarország esetleg kitolja az euró övezethez való csatlakozás 2008-ra tervezett időpontját.
A kereskedők szerint a forgalom nem nagy a zárás utáni piacon, de a külföldiek - elsősorban a londoni befektetők - folyamatosan adják el a forintot.
MTI - fidesz.hu