Bush Ciprus újraegyesítéséért
George Bush amerikai elnök levélben sürgette a görög, a török és a ciprusi vezetőket, hogy újítsák fel tárgyalásaikat a Ciprus újraegyesítését célzó ENSZ-tervről.
Dátum: 2004-01-09 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:58.691260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kosztasz Szimitisz görög miniszterelnök és Taszosz Papadopulosz ciprusi elnök csütörtökön jelezte, hogy megkapták Bush múlt hónapban elküldött levelét, Recep Tayyip Erdogan török kormányfő viszont eddig nyilvánosan nem tett említést az amerikai elnök leveléről. Erdogan a hónap végén Washingtonban tárgyal. Az amerikai elnök a török kormányfőhöz intézett levelében azt írta, hogy Ciprus Európai Unióhoz való csatlakozása előtt még lát lehetőséget a sziget jövőjével kapcsolatos megállapodásra, amely érdeke Washingtonnak és Ankarának is. Az ENSZ közvetítő tevékenységével kapcsolatban megjegyezte, hogy az csak akkor lehetséges, ha az érintett államok részéről megvan a politikai akarat a terv véglegesítésére. A Földközi-tengerben lévő szigetországot éppen harminc éve két részre osztották, miután északi részét török csapatok szállták meg, és ott önálló ciprusi török államot hoztak létre. A ciprusi török államot csak az ankarai kormány ismeri el. A szigeten Törökország 35 ezer fős haderőt állomásoztat.
MTI - fidesz.hu