ORTT: Kínos Rádió
Nem tudott dönteni a Tilos Rádió ügyében csütörtöki ülésén az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), amely már előző nap is hosszasan foglalkozott a témával.
Dátum: 2004-01-09 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:22:59.304645, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet pénteken azt írja, hogy az ORTT SZDSZ által delegált tagja, Tímár János csupán 24 órára függesztené fel az adót, mivel szerinte a műsorszolgáltató "kellő megbánást mutatott az ügyben." A szocialisták által delegált Ladvánszky György, valamint Hajdu István elnök 30 napra függesztené fel a sugárzást. Wéber János, az MDF és Erdős Zsuzsa, a Fidesz delegálta tagok kitartanak azon álláspont mellett, hogy fel kell bontani a műsorszolgáltatási szerződést az adót működtető Tilos Rádió Alapítvánnyal.
Vékony Éva, a médiahatóság szóvivője az indítványok tartalmáról és előterjesztőiről, továbbá a szavazások alakulásáról nem kívánt az MTI-nek nyilatkozni. Közölte ugyanakkor, hogy az ügy fontosságára való tekintettel az ORTT várhatóan már a következő ülésén ismételten tárgyalja az ügyet.
A testület a tervek szerint a jövő héten ugyancsak szerdán és csütörtökön ül össze.
A Tilos Rádióban az egyik műsorvezető szenteste azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt".
Vékony Éva közlése szerint az ORTT által tárgyalt másik esetben, 2003. december 9-én a karácsonyi köztéri keresztekről szólva a rádióban az hangzott el: "mennyivel keresztényibb cselekedet lett volna ezeket a fákat fölaprítani, fölhasogatni, és szétosztani a szegény emberek között".
A szóvivő elmondta, hogy tíz nappal később, tavaly december 19-én a Honthy és Hanna című műsorban Jézus születéséről beszélgettek a Tilos Rádióban, amelynek adásában azt mondták: "...mert hát akárhogy is vesszük, magyarázzuk, Krisztus egy fattyú".
A tavaly szenteste elhangzott kijelentés ellen több párt, civil szervezet és egyház is felemelte szavát.
A IX. kerületi ügyészség közösség elleni izgatás bűncselekményének gyanúja miatt kedden nyomozást rendelt el az ügyben.
A Tilos Rádió kuratóriuma másnap közleményben tudatta, hogy a rádió szerintük nem keresztényellenes, tiszteletben tartja és fontos értéknek tekinti a vallásszabadságot. Álláspontjuk szerint az elhangzottak nem szolgáltatnak okot arra, hogy a rádiót testületileg érje szankció vagy a társadalom egy részének megvetése a történtek miatt. Egyik kurátoruk viszont korábban azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy Jézus "zsidó fattyú".
A Tilos Kulturális Alapítvány által működtetett rádió 1991. augusztus 21-én kalózadóként indult Budapesten. 1995-től 2000-ig stúdióengedéllyel földi frekvencián működött, majd 2003-ig csak kábelen és interneten volt fogható. Az adó a médiahatóságtól hét évre elnyert földi frekvencián tavaly márciusban kezdte meg műsora sugárzását.
MTI - Magyar Nemzet - fidesz.hu