Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz elnökségi ülés csütörtökön

Csütörtökön egész napos elnökségi ülést tart a Fidesz - Magyar Polgári Párt. Ezt Pokorni Zoltán pártelnök közölte hétfőn este a párt délutáni elnökségi ülését követően.


Dátum: 2002-04-23 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:49.900387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtöki tanácskozáson - mint elmondta - az új frakció szerkezete lesz a fő téma, illetve a képviselőcsoporton belüli munkamegosztás.

Megfogalmazása szerint az elnökségi ülésen arra keresik majd a választ, hogy miként lehet ezt a politikai erőt tovább vinni, amely a választásokon a polgári oldal mellé állt.

Közölte azt is, hogy a Fidesz országos választmánya májusban ül össze.

Elmondta, hogy az elnökségi ülés előtt megbeszélést folytatott a polgári összefogást alkotó szervezetek vezetőivel.

A csütörtöki elnökségi ülésen arról is szó esik majd, hogy a frakcióban milyen szerepet kapnak az összefogást alkotó erők.

Kapcsolódó elemek