Újabb szocialista figyelemelterelés
A Fidesz részt vesz az MSZP által kezdeményezett, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) tevékenységét vizsgáló parlamenti albizottság munkájában - közölte Halász János az MTI-vel pénteken.
Dátum: 2004-01-09 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18824
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:01.082590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának szóvivője elmondta: abban bíznak, hogy tisztességes vizsgálat zajlik majd, és ha ez így lesz, "kiderül újra, hogy a szocialisták csak a független intézményeket támadják és rágalmazzák Szász Károlyt, illetve a PSZÁF-ot".
"Részt veszünk a munkában, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan egy újabb szocialista figyelemelterelésről van szó" - jelentette ki, hozzátéve: bíznak abban, hogy ha a vizsgálat során "újabb szocialista érintettségek derülnek ki, akkor ezek vizsgálatában is közreműködnek majd a szocialisták".
MTI - fidesz.hu