Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új hülyeség a karanténból

Örömmel értesültünk arról, hogy Újhelyi István kitört a kormányzati kommunikációs karanténból és beismerte, hogy László Csabának jelentős szerepe volt a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének kialakulásában - fejti ki a Fidelitas nyilatkozatában.


Dátum: 2004-01-09 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:02.296989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyilatkozat

Örömmel értesültünk arról, hogy Újhelyi István kitört a kormányzati kommunikációs karanténból és beismerte, hogy László Csabának jelentős szerepe volt a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének kialakulásában.

A jegybank elnökének kinevezése hat évre szól. Hivatali idejének lejárta előtti menesztésének feltételeit a Jegybanktörvény rögzíti. A Fiatal Baloldal és az MSZP felszólítása nem tartozik ezek közé.

Meggyőződésünk: a válság fő felelőseit a kormányban kell keresni, hiszen Medgyessy Péter miniszterelnök még néhány héttel ezelőtt is védte kritikán alul teljesítő miniszterét, amikor elemzők már biztosra vették, hogy a többször módosított 5,2%-os hiány sem tartható. Talán nem véletlen, hogy a kormányfő gazdaságpolitikai bejelentései rendszerint nem voltak jó hatással a forint árfolyamára.

Nem lepődtünk meg azon sem, hogy a bankárkormány újmódi szokása szerint Medgyessy Péter Thaiföldön hozza meg a pénzügyminiszterről szóló döntését, s a Kenyában nyaraló kijelölt tárcavezető nem hajlandó megszakítani szabadságát, hogy hazánkba érkezzen. Úgy véljük, hogy a bankárkormány levelező tagjai, Medgyessy Péter és Draskovics Tibor kimerítő és kielégítő válaszokat adhatna Újhelyi István felvetéseire.

2004. január 9.

A Fidelitas Országos Elnöksége

Kapcsolódó elemek