Medgyessy hazudott Dunaferr-ügyben
Kétéves állításával szembesítette a helyi Fidesz a miniszterelnököt, s megállapították, hogy Medgyessy nem tartotta szavát. A fideszesek szerint a Dunaferr privatizációja miatt nagyfokú bizonytalanság nehezíti a dunaújvárosiak életét 2004-ben - tudósít a Dunaújváros Online.
Dátum: 2004-01-09 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:02.624531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy fénymásolt újságcikkből idézte dr. Dorkota Lajos Medgyessy Péter 2002 februárjában tett ígéretét: a Dunaferrbe maximum 25 százalékig szabad bevonni a magántőkét. Ehhez képest a karácsonykor hozott döntéssel százszázalékos eladás mellett döntött az ÁPV Rt., vagyis Medgyessy hazudott, tette hozzá. A politikus a térség foglalkoztatási gondjairól is beszélt: a vasmű sorsa száz-százhúszezer ember életét határozza meg. Cserna Gábor a múlt héten megjelent HVG-cikkre utalt, amely a Dunaferr privatizálására első helyen megjelölt ukrán Donbass céggel foglalkozott, felvillantva annak alvilági kapcsolatait. Le is vonta a következtetést: nemcsak a privatizáció, de a privatizátor is bizonytalanságot kelt.
A bértárgyalásokra kitérve a harmadik bizonytalansági tényezőt említette Cserna Gábor, utalva arra, a Fidesz-kormány idején és a vezetőváltások után mennyivel magasabb - 13 százalékos - bérfejlesztést tett lehetővé a Dunaferr, ám a vasasszakszervezet azt is kevesellte. Most a vállalatvezetés kétszázalékos emelést javasol, ezt esetleg három-négy százalékra tornázhatják fel a tárgyalások során.
A városi részvénycsomag értéktelenné válásával az önkormányzat hárommilliárd forintos vagyon helyett 81 millió forint értékű részvényt tudhat magáénak, tette hozzá dr. Dorkota Lajos, aki még mindig a HVG-cikkre utalva dr. Kálmán Andrást idézte: a polgármestert saját kormánya távol tartotta a döntéshozatalkor. "Nehéz egy várost úgy vezetni, hogy saját kormánya hozza lehetetlenbe a polgármestert", vonta le a konklúziót.
Ezután az eddig negatív tapasztalatot hozó honi acélipari privatizációra utalt, amikor kijelentette: még nem volt olyan privatizációs szerződés, amelyet betartottak volna. Előrevetítette, hogy bár a Donbass 2,5 tonna acél gyártására tett ígéretet, ám az EU-ba csak 1,5 millió tonnát szállíthat. Máris egy olyan pont, ami nem teljesülhet, s ez számos más, elsősorban foglalkoztatási kérdést is érint. S egyáltalán: mi lesz öt év és egy nap múlva? - kérdezte. A foglalkoztatásban a szocialisták hat év alatt "nulla" eredményt értek el, s ezek után mi a garancia arra, hogy most majd végre sikerül valamit felmutatniuk, kérdezett ismét, majd leszögezte: Dunaújvárostól eddig a kormány elvont, ahelyett, hogy adott volna. Bizonytalan helyzetben van a város, nincsenek meg a fejlődés garanciái.
SJ, www.dunaujvaros.com