Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyanúsítottként hallgatták ki Molnár Csabát

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Molnár Csabát, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjét pénteken. "Vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként Molnár Csaba alezredest a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal csütörtökön" - mondta Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.


Dátum: 2004-01-09 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18834
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:23:04.183678, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett rá: az eljárás a Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentése és az általuk rendelkezésre bocsátott bizonyítékok alapján indult.

Borbély Zoltán közölte: az alezredes és védője a gyanúsítás ellen ellenvetéssel élt, amelyet az ügyészség a törvényes határidőn belül elbírál.

"A teljes tényállás tisztázása a további nyomozás feladata" - jelentette ki a szóvivő.

Zamecsnik Péter ügyvéd a rendőrtiszt három és fél órás meghallgatását követően újságíróknak kijelentette: "az ügy államtitkot képez, ezért még azt sem mondhatom el, hogy mivel gyanúsítják Molnár Csabát"

Molnár Csaba csak annyit közölt: "én végeztem a munkámat, és amiről kellett, jelentést írtam". Hozzátette: tudomása szerint a vizsgálat idején referensként dolgozik tovább az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán.

Több napilap is úgy tudja, hogy Molnár Csaba pénzmosással gyanúsított szír állampolgároktól néhány alkalommal kis értékű ajándékokat fogadott el, illetve egy vacsora alkalmával ő is megajándékozta őket márkás itallal. Rendőrségi források szerint az alezredes minden esetben jelentést írt a szírektől kapott ajándékokról.

Molnár Csaba korábban osztályvezetőként aktívan részt vett a K and H-ügy nyomozásában. Salgó László országos főkapitány a Magyar Nemzet december 2-án megjelent cikke, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal utóbb az ORFK vezetőjéhez eljuttatott "szigorúan titkos" minősítésű összefoglaló jelentése alapján rendelt el belső vizsgálatot Molnár Csabával kapcsolatban.

Az újság szerint Molnár Csaba az arab alvilági körökkel az elfogadhatónál és a normálisnál sokkal mélyebb kapcsolatot tartott fenn.

Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat irányító politikai államtitkár december 3-án kijelentette: az egész ügy jellegénél fogva államtitkot képez, "következésképpen az erre vonatkozó bármilyen szóbeli vagy írásos adat, illetve kommunikáció szigorúan titkos minősítésű".

A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatali visszaélés gyanúja miatt december 9-én rendelt el nyomozást Molnár Csaba ügyében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek